Csupasport: sok tanulsággal szolgáltak a Gerecse-túrák

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 20:16
Címkék
A 2020 áprilisa helyett idén augusztus 28-29-én megrendezett Gerecse-teljesítménytúrák számos téren eltértek a hagyományoktól. Németh Ádám szervező a Csupasport oldalának beszélt a tapasztalatokról.

Először szervezte a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) kétnaposra a Gerecse teljesítménytúrákat. A korábbi rendezvényeken egy napon álltak rajthoz a 10, 20, 30 és 50 kilométeres távon indulók, ezúttal azonban augusztus 28. az ötvenes, augusztus 29. pedig a többi távon próbálkozó túrázóké volt. A megoldást leginkább a kényszer szülte, a koronavírus-járvány miatt háromszor halasztott rendezvényen a biztonság érdekében el kellett osztani a tömeget.

A túrán ráadásul a hatályos kormányrendelet értelmében csak védettségi igazolvány birtokában lehetett részt venni, így a létszám is megcsappant: az 50 kilométeres túrán 3000 helyett kb. 1000-en, a többi távon 5000 helyett kb. 1500-an vettek részt.

A tapasztalatokról a csupasport.hu oldala Németh Ádámmal, az MTSZ Gerecse-teljesítménytúráért felelős szervezőjével beszélgetett.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik