Amerikai véreink – Malonyai Péter publicisztikája

Őszintén remélem, hogy Thomas Bach optimizmusa megalapozott, a körülményekhez képest, a vírus miatti korlátozások mellett, de annak rendje és módja szerint sikerrel leszünk túl nyáron a tokiói olimpián. És ezzel együtt a NOB-elnök mellett Kulcsár Krisztiánnak, a MOB első emberének is igaza lesz, legalábbis részben.

„Háborúk utáni pszichés nehézségekből rángatta ki az emberiséget a sport, a spanyolnátha után a sport tudott diadalmaskodni a húszas években” – nyilatkozta némi túlzással, hiszen a száz esztendővel ezelőtti világjárvány leküzdésében akkor is az idő és főként az emberi küzdelem tett a legtöbbet, már csak azért is, mert a hírek akkori terjedése össze sem hasonlítható a mai információáramlással.

Ráadásul az 1920-as antwerpeni olimpia idején még nem volt túl az emberiség a spanyolnáthajárványon, hivatalosan 1920 végére teszik a zárást, tehát az olimpia idején még nem volt teljes a nyugalom. Ennek ellenére valamennyi földrész képviseltette magát, 29 nemzet 2626 sportolója indult. A legtöbben (288) az Egyesült Államokból érkeztek, ami azért érdekes, mert a járvány Kansasból indult két esztendővel korábban, s az amerikai hadsereg I. világháborús európai színre lépésével terjedt el a kontinensen. Ha figyelembe vesszük, hogy 1918. augusztus elején, a német hadsereg döntő vereségének napjaiban a szövetségesek oldalán már több mint egymillió jól felszerelt, fiatal amerikai katona harcolt, egyértelmű a veszély nagysága.

Nincsenek pontos adatok arról, hány halálos áldozattal járt a spanyolnáthajárvány, ötvenmillió halott a minimum, de egyes források 100 milliót emlegetnek.

Az elmúlt heti adatok szerint a koronavírus-ragálynak több mint két és fél millió áldozata van eddig, maradjunk annyiban, hogy ez sem kevés, úgy tartom, a műfajban egy is sok. Így aztán továbbra is azt vallom, hogy egyelőre még a Covid–19 sportágtól függetlenül a legnagyobb olimpiai favorit, de hál' Istennek a sport ezer és egy példával szolgál arra, hogy az esély önmagában kevés.

Mi vesztes világháborús ország lévén nem lehettünk ott Antwerpenben, pedig a hozzáértők szerint jó esélyeink lettek volna, hogy túlszárnyaljuk az 1912-es stockholmi olimpia eredményeit (három arany, két ezüst, három bronz). Éremszerző sportágaink közül különösen vívásban és birkózásban álltunk jól 1920-ban is, vagy – lehetetlen lévén a valós összehasonlítás – nem álltunk rosszul. Amit alátámasztanak a következő játékok versenyei is.

Az antwerpeni távollét ellenére éppen a húszas években lett egyre inkább igény, hogy megmutassuk a világnak, mit tudunk, a világháború utáni elszigeteltséget leginkább a sport és a művészet volt képes oldani, ezt már eleink is tudták. Főként Amszterdam (1928) után erősödött meg a sportszenvedély, az öt arany (a művészeti versenyekben győztes Mező Ferenccel) és öt ezüst birtokában mindenekelőtt a pólósok második helye nyomán volt élénk a revansvágy. No, majd négy év múlva, Los Angelesben...! – vallotta mindenki.

Járvány 1932-ben szerencsére nem pusztított, ám a világgazdasági válság (1929) pénzügyi oldalról hatalmas erővel támadott. Egyébként sem volt könnyű az élet a harmincas évek elején, ráadásul Los Angeles nincs a szomszédban, a hajóút pedig nem olcsó.

Kilencven évvel ezelőtt, 1931 tavaszán adta hírül a Nemzeti Sport, hogy „egész Amerika magyarsága megmozdul a magyar olimpiai jelöltek érdekében”. A háttér pedig, hogy a Magyar Athletic Club of Los Angeles bejelentette, gyűjtést indít a játékok költségeire, s ehhez a Nemzeti Sporttól kért felvilágosítást. Nem volt nagy feladat, csak közölni kellett, hogy a sportvezetőség nem akar egyetlen esélyest sem itthon hagyni, „mégsem tud annyi pénzt előteremteni, hogy – hála a magyar sportélet gazdagon termő virágainak – minden komoly pályázót saját erejéből ki tudjon vinni”. Éppen ezért köszönik a felajánlást, jó tudni, hogy „az országnak ezt a szegénységét amerikai véreink is tudják, és tudják azt is, hogy a magyar versenyzők ottani eredményes szereplése mennyire növelné Magyarország tekintélyét”.

Az amerikai magyarok is abból indultak ki, hogy noha sokféle nézet, elv honos a soraikban, egyedül a sport és a művészet az összekötő kapocs. Két dologban nem tűrnek ellentmondást – írták –, az egyik, hogy valóban a legjobbakat jelöljék, függetlenül vallásától, vagyoni helyzetétől, politikai meggyőződésétől, a másik pedig, hogy befolyással legyenek arra, melyik sportágak legyenek a kedvezményezettek.

A magyarok Amerikában sem bújtak ki a bőrükből, a Los Angeles-i kezdeményezést azonnal kontrázták keletről, a New York-iak nem tartották elegánsnak, hogy templomokban, egyesületekben perselyezzenek, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarára bíznák a lebonyolítást, az újságokban hirdetnének, s mindenki kedve, anyagi ereje szerint utalja át a pénzt. A hivatalos felügyelet – érveltek – lehetővé teszi a nyilvános ellenőrzést.

A kezdeményezésnek itthon nem volt hivatalos foganatja. Noha a MAC jubileumi vacsoráján már összekalapoztak 800 dollárt, ami biztató kezdet, a külügyminiszter, Károlyi Gyula egy régi rendeletre való hivatkozással nem adta beleegyezését az amerikai akcióhoz. Így aztán a sportvezérek Klebelsberg Kuno kultusz- és Gömbös Gyula honvédelmi minisztert mint a magyar sport nagy pártfogóit igyekeztek rábírni, hogy járjanak közbe az olimpiáért.

Hónapokon át vajúdik a kérdés, mire eldől, hogy az utazás külföldi támogatása lehetetlen. A Nemzeti Sportból, pontosabban az Országos Testnevelési Tanács elnöke, Karafiáth Jenő szavaiból derül ki a kiküldetési támogatás megvonásának fő oka. E szerint, „az ország, amikor külföldi hitelezőit nem tudja valutával és devizával kielégíteni, nem adhat olyan célra külföldi fizetési eszközt, mely az ország effektív tartozásaihoz képest csak másodrangú fontosságú célt szolgál”.

A Nemzeti Sport B.Ö.K. (Bolondos Ötletek Képekkel) rovata persze azonnal készen állt, hogy tanácsokat adjon. „Saját eccerű megoldásunk” címmel a vitorlázóknak azt javasolja, hogy hajózzanak át az Újvilágba, de vigyék magukkal a lovasokat is, akik a szárazföldön szállítják majd őket. A futók elloholnak a hajóig, a tengeren pedig izomfejlesztő tréningeket tartanak az utasoknak. A kerékpárosok világ körüli útra indulnak, s közben anzikszokat árulnak. Miután a magyar sportolók többsége jó megjelenésű, könnyű nekik filmszerződést szerezni Hollywoodban, onnan pedig Los Angeles már csak egy ugrás.

Az utazás még függőben volt, amikor már megérkezett a program a játékok körülményeiről. Kiderült, hogy az először létrehozott olimpiai falu a stadiontól 15, a város központjától 25 percre van, apró házacskákból, bennük kétágyas szobákból áll, amelyekben mosdó és zuhany is van. Az ebédlőépület hatalmas, sok apró konyhával, mert minden nemzet a saját szakácsával főzet, aki alapanyagokat kap. De talán a legnagyobb szó, hogy minden országnak juttatnak egy autóbuszt, amelyet éjjel-nappal lehet használni. Igazán forradalmi újítások.

Az amerikai segítségről csak az utolsó pillanatban született döntés, amelynek sikerült megkerülnie a valutáról szóló szabályt. Kinti honfitársaink végül csak a pólósokon és az úszókon voltak hajlandók egyértelműen segíteni, az olimpia előtt és után bemutatókat szervezve nekik New Yorkban, Chicagóban és Denverben. Összesen húszan részesültek a kedvezményben, jó magyar szokás szerint támadták is Komjádi Béla kapitányt – féltékenységből. Mit sem törődve azzal, hogy a pólósaink voltak a legnépszerűbbek Amerikában is.

Végül hepiend lett a történet vége, 16 érmet (6, 5, 5) szereztünk Los Angelesben, s ezzel tartós lett a láz Magyarországon.

Nyugi, az olimpiai, amit kicsit félve, de remélek az idén nyáron is.

Ha lesz, világméretben fertőz – nincs ellene vakcina.



A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
Őszintén remélem, hogy Thomas Bach optimizmusa megalapozott, a körülményekhez képest, a vírus miatti korlátozások mellett, de annak rendje és módja szerint sikerrel leszünk túl nyáron a tokiói olimpián. És ezzel együtt a NOB-elnök mellett Kulcsár Krisztiánnak, a MOB első emberének is igaza lesz, legalábbis részben.

„Háborúk utáni pszichés nehézségekből rángatta ki az emberiséget a sport, a spanyolnátha után a sport tudott diadalmaskodni a húszas években” – nyilatkozta némi túlzással, hiszen a száz esztendővel ezelőtti világjárvány leküzdésében akkor is az idő és főként az emberi küzdelem tett a legtöbbet, már csak azért is, mert a hírek akkori terjedése össze sem hasonlítható a mai információáramlással.

Ráadásul az 1920-as antwerpeni olimpia idején még nem volt túl az emberiség a spanyolnáthajárványon, hivatalosan 1920 végére teszik a zárást, tehát az olimpia idején még nem volt teljes a nyugalom. Ennek ellenére valamennyi földrész képviseltette magát, 29 nemzet 2626 sportolója indult. A legtöbben (288) az Egyesült Államokból érkeztek, ami azért érdekes, mert a járvány Kansasból indult két esztendővel korábban, s az amerikai hadsereg I. világháborús európai színre lépésével terjedt el a kontinensen. Ha figyelembe vesszük, hogy 1918. augusztus elején, a német hadsereg döntő vereségének napjaiban a szövetségesek oldalán már több mint egymillió jól felszerelt, fiatal amerikai katona harcolt, egyértelmű a veszély nagysága.

Nincsenek pontos adatok arról, hány halálos áldozattal járt a spanyolnáthajárvány, ötvenmillió halott a minimum, de egyes források 100 milliót emlegetnek.

Az elmúlt heti adatok szerint a koronavírus-ragálynak több mint két és fél millió áldozata van eddig, maradjunk annyiban, hogy ez sem kevés, úgy tartom, a műfajban egy is sok. Így aztán továbbra is azt vallom, hogy egyelőre még a Covid–19 sportágtól függetlenül a legnagyobb olimpiai favorit, de hál' Istennek a sport ezer és egy példával szolgál arra, hogy az esély önmagában kevés.

Mi vesztes világháborús ország lévén nem lehettünk ott Antwerpenben, pedig a hozzáértők szerint jó esélyeink lettek volna, hogy túlszárnyaljuk az 1912-es stockholmi olimpia eredményeit (három arany, két ezüst, három bronz). Éremszerző sportágaink közül különösen vívásban és birkózásban álltunk jól 1920-ban is, vagy – lehetetlen lévén a valós összehasonlítás – nem álltunk rosszul. Amit alátámasztanak a következő játékok versenyei is.

Az antwerpeni távollét ellenére éppen a húszas években lett egyre inkább igény, hogy megmutassuk a világnak, mit tudunk, a világháború utáni elszigeteltséget leginkább a sport és a művészet volt képes oldani, ezt már eleink is tudták. Főként Amszterdam (1928) után erősödött meg a sportszenvedély, az öt arany (a művészeti versenyekben győztes Mező Ferenccel) és öt ezüst birtokában mindenekelőtt a pólósok második helye nyomán volt élénk a revansvágy. No, majd négy év múlva, Los Angelesben...! – vallotta mindenki.

Járvány 1932-ben szerencsére nem pusztított, ám a világgazdasági válság (1929) pénzügyi oldalról hatalmas erővel támadott. Egyébként sem volt könnyű az élet a harmincas évek elején, ráadásul Los Angeles nincs a szomszédban, a hajóút pedig nem olcsó.

Kilencven évvel ezelőtt, 1931 tavaszán adta hírül a Nemzeti Sport, hogy „egész Amerika magyarsága megmozdul a magyar olimpiai jelöltek érdekében”. A háttér pedig, hogy a Magyar Athletic Club of Los Angeles bejelentette, gyűjtést indít a játékok költségeire, s ehhez a Nemzeti Sporttól kért felvilágosítást. Nem volt nagy feladat, csak közölni kellett, hogy a sportvezetőség nem akar egyetlen esélyest sem itthon hagyni, „mégsem tud annyi pénzt előteremteni, hogy – hála a magyar sportélet gazdagon termő virágainak – minden komoly pályázót saját erejéből ki tudjon vinni”. Éppen ezért köszönik a felajánlást, jó tudni, hogy „az országnak ezt a szegénységét amerikai véreink is tudják, és tudják azt is, hogy a magyar versenyzők ottani eredményes szereplése mennyire növelné Magyarország tekintélyét”.

Az amerikai magyarok is abból indultak ki, hogy noha sokféle nézet, elv honos a soraikban, egyedül a sport és a művészet az összekötő kapocs. Két dologban nem tűrnek ellentmondást – írták –, az egyik, hogy valóban a legjobbakat jelöljék, függetlenül vallásától, vagyoni helyzetétől, politikai meggyőződésétől, a másik pedig, hogy befolyással legyenek arra, melyik sportágak legyenek a kedvezményezettek.

A magyarok Amerikában sem bújtak ki a bőrükből, a Los Angeles-i kezdeményezést azonnal kontrázták keletről, a New York-iak nem tartották elegánsnak, hogy templomokban, egyesületekben perselyezzenek, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarára bíznák a lebonyolítást, az újságokban hirdetnének, s mindenki kedve, anyagi ereje szerint utalja át a pénzt. A hivatalos felügyelet – érveltek – lehetővé teszi a nyilvános ellenőrzést.

A kezdeményezésnek itthon nem volt hivatalos foganatja. Noha a MAC jubileumi vacsoráján már összekalapoztak 800 dollárt, ami biztató kezdet, a külügyminiszter, Károlyi Gyula egy régi rendeletre való hivatkozással nem adta beleegyezését az amerikai akcióhoz. Így aztán a sportvezérek Klebelsberg Kuno kultusz- és Gömbös Gyula honvédelmi minisztert mint a magyar sport nagy pártfogóit igyekeztek rábírni, hogy járjanak közbe az olimpiáért.

Hónapokon át vajúdik a kérdés, mire eldől, hogy az utazás külföldi támogatása lehetetlen. A Nemzeti Sportból, pontosabban az Országos Testnevelési Tanács elnöke, Karafiáth Jenő szavaiból derül ki a kiküldetési támogatás megvonásának fő oka. E szerint, „az ország, amikor külföldi hitelezőit nem tudja valutával és devizával kielégíteni, nem adhat olyan célra külföldi fizetési eszközt, mely az ország effektív tartozásaihoz képest csak másodrangú fontosságú célt szolgál”.

A Nemzeti Sport B.Ö.K. (Bolondos Ötletek Képekkel) rovata persze azonnal készen állt, hogy tanácsokat adjon. „Saját eccerű megoldásunk” címmel a vitorlázóknak azt javasolja, hogy hajózzanak át az Újvilágba, de vigyék magukkal a lovasokat is, akik a szárazföldön szállítják majd őket. A futók elloholnak a hajóig, a tengeren pedig izomfejlesztő tréningeket tartanak az utasoknak. A kerékpárosok világ körüli útra indulnak, s közben anzikszokat árulnak. Miután a magyar sportolók többsége jó megjelenésű, könnyű nekik filmszerződést szerezni Hollywoodban, onnan pedig Los Angeles már csak egy ugrás.

Az utazás még függőben volt, amikor már megérkezett a program a játékok körülményeiről. Kiderült, hogy az először létrehozott olimpiai falu a stadiontól 15, a város központjától 25 percre van, apró házacskákból, bennük kétágyas szobákból áll, amelyekben mosdó és zuhany is van. Az ebédlőépület hatalmas, sok apró konyhával, mert minden nemzet a saját szakácsával főzet, aki alapanyagokat kap. De talán a legnagyobb szó, hogy minden országnak juttatnak egy autóbuszt, amelyet éjjel-nappal lehet használni. Igazán forradalmi újítások.

Az amerikai segítségről csak az utolsó pillanatban született döntés, amelynek sikerült megkerülnie a valutáról szóló szabályt. Kinti honfitársaink végül csak a pólósokon és az úszókon voltak hajlandók egyértelműen segíteni, az olimpia előtt és után bemutatókat szervezve nekik New Yorkban, Chicagóban és Denverben. Összesen húszan részesültek a kedvezményben, jó magyar szokás szerint támadták is Komjádi Béla kapitányt – féltékenységből. Mit sem törődve azzal, hogy a pólósaink voltak a legnépszerűbbek Amerikában is.

Végül hepiend lett a történet vége, 16 érmet (6, 5, 5) szereztünk Los Angelesben, s ezzel tartós lett a láz Magyarországon.

Nyugi, az olimpiai, amit kicsit félve, de remélek az idén nyáron is.

Ha lesz, világméretben fertőz – nincs ellene vakcina.



A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!