Ökölvívás: Váradi elődöntős és már biztosan érmes az U19-es Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.10.05. 20:57
null
Váradi Sándor győzött, míg Bozai Gyula, Mailát András és Varga Sára egyaránt kikapott súlycsoportja negyeddöntőjében az ostravai U19-es ökölvívó Európa-bajnokságon.

Négy magyar bokszoló lépett ringbe vasárnap az ostravai U19-es Európa-bajnokság hatodik versenynapján.

A lányok 57 kilós kategóriájában Varga Sára nagy csatában, pontozásos vereséget szenvedett a lengyel Wasiakowskától, ezzel az ötödik helyen végzett. A fiúk 65 kilós súlycsoportjában Mailát András szintén pontozással kapott ki a grúz Tchotchuától, így ő is ötödik lett. Bozai Gyula (85 kg) nem bírt a görög Pumpuridisszal, neki is az ötödik hellyel kellett beérnie.

Ugyanakkor magyar győzelemnek is örülhettünk: a 80 kilósok között

Váradi Sándor remek ökölvívással, a harmadik menetben idő előtti győzelmet aratott a görög Sztrumpisz ellen,

remek ökölvívással, a harmadik menetben idő előtti győzelmet aratott a görög Sztrumpisz ellen,

és ezzel bejutott a már biztos érmszerzést jelentő elődöntőbe a kontinensbajnokságon.

(Kiemelt képen: Váradi Sándor (pirosban) Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Hiezl Réka Amerikában is szórja a pontokat

Utánpótlássport
11 órája

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is ezüstérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
21 órája

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.24. 20:48

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.24. 20:08

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
2025.10.24. 19:15

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Vívás: Domonkos Emese most nem maradna le a világversenyekről

Utánpótlássport
2025.10.24. 09:07
Ezek is érdekelhetik