Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Egyértelmű volt a cél a Barcelona számára a Sevilla vendégeként: egy esetleges győzelemmel visszavehette volna Hansi Flick vezetőedző csapata a bajnoki tabella első helyét a Villarrealt szombat este legyőző Real Madridtól. Ehhez képest az első negyedóra végén a Sevilla szerezte meg a vezetést, miután a 2011–14 között a katalánoknál 141 mérkőzésen 47 gólt szerző Alexis Sánchez váltotta gólra az Isaac Romero által Ronald Araujo mellett kiharcolt büntetőt. A veterán chilei csatár ötödik alkalommal lépett pályára a Barcelona ellen távozása óta – négy korábbi BL-meccsét rendre elvesztette csapataival –, és első alkalommal volt eredményes a katalánok ellen. A folytatásban is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a katalánoknál nagyobb gólszerzési lehetőséget alakítottak ki Azpilicuetáék, és egy gyors kontra végén Romero duplázta meg az előnyt szűk tíz perccel a szünet előtt; az első félidő ráadásában aztán Marcus Rashford egy parádés kapáslövéssel állította vissza az egygólos különbséget.
Fordulás után a Barcelona próbált nagyobb sebességre kapcsolva futballozni, többet is birtokolta a labdát a vendégcsapat, ám a legnagyobb helyzetekből sem sikerült az egyenlítés – sőt, még tizenegyesből sem: negyedórával a rendes játékidő letelte előtt büntetőhöz jutott a Barcelona, ám ami sikerült a korábbi Barca-csatárnak a meccs elején, az nem sikerült a jelenleginek a hajrára fordulva: Robert Lewandowski hosszas totyogás és többszöri megtorpanás után higgadtan a jobb alsó sarok mellé helyzett, így okkal bánkódhatott. Bő húsz perc múlva meg már még inkább foghatta a fejét a lengyel, miután a rendes játékidő leteltével előbb egy sprint után José Carmona lőtte ki a jobb alsót, majd gyakorlatilag a meccs utolsó mozzanataként szintén gyors kontra végén Akor Adams állította be a 4–1-es végeredményt.
A Barcelona tavaly december után szenvedett el ismét két egymást követő tétmérkőzésén vereséget, és a tavaly áprilisban, a PSG elleni BL-negyeddöntő visszavágóján elszenvedett 4–1-es vereség után kapott ki újra három góllal.
ÖSSZEFOGLALÓ
Kora este a Betis a második félidő elején szerzett két góllal fordított a vezetést negyedóra után megszerző Espanyol otthonában, ezzel sorozatban harmadik mérkőzésén győzött és négy bajnoki óta veretlen, míg az Espanyolnál a nyeretlen széria nőtt négy meccsesre. A másik esti mérkőzésen a Rayo Vallecano a csereként percekkel korábban beálló Pacha hajrábeli góljával győzött a Real Sociedad otthonában, ezzel pedig az első forduló után gyarapodott ismét három ponttal.
A nap utolsó meccsén, késő este az Atlético mindössze hat perc játék után megszerezte a vezetést a Celta Vigo otthonában, amikor gyors kontra végén Pablo Barrios centerezését a menteni igyekvő Carl Starfelt a saját kapujába lőtte. A mezőny egyetlen nyeretlenjeként a Celta az első félidőben ugyan közel járt hozzá, hogy egyenlítsen, de hiába birtokolta többet a labdát, a szünetig nem sikerült. A félidő végén aztán nagy esélyt kapott a házigazda, hogy legalább a második játékrészben sikerrel járjon az egyenlítés terén, miután Clement Langlet egy visszahúzásért megkapta a második sárgáját, így az Atlético emberhátrányba került. Az emberfórt a hazaiak a félidő közepén váltották gólra, amikor a jobbról laposan középre lőtt labda Jan Oblak kapusról lecsorgott, és Iago Aspas közvetlen közelről a kapuba kotorta. Ezzel kialakult a végeredmény, az AM az egy ponttal legfeljebb annak örülhet, hogy őrzi az első forduló óta tartó nyeretlenségét, míg a Celta bánkódhat, hogy 50 percig emberelőnyben játszva sem tudta megszerezni első győzelmét.
CELTA–ATLÉTICO
SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Alavés–Elche 3–1 (Alena 76. – 11-esből, T. Martínez 81., Boye 90+5., ill. André Silva 90+3.)
Sevilla–Barcelona 4–1 (A. Sánchez 13. – 11-esből, I. Romero 36., Carmona 90., Adams 90+6., ill. Rashford 45+6.)
Espanyol–Betis 1–2 (Lozano 18., ill. Cucho Hernandez 54., Ezzalzuli 63.)
Real Sociedad–Rayo Vallecano 0–1 (Pacha 84.)
Celta Vigo–Atlético Madrid 1–1 (Aspas 68., ill. Starfelt 6. – öngól)
| 1. Real Madrid | 8 | 7 | – | 1 | 19–9 | +10 | 21 |
| 2. Barcelona | 8 | 6 | 1 | 1 | 22–9 | +13 | 19 |
| 3. Villarreal | 8 | 5 | 1 | 2 | 14–8 | +6 | 16 |
| 4. Betis | 8 | 4 | 3 | 1 | 13–8 | +5 | 15 |
| 5. Atlético Madrid | 8 | 3 | 4 | 1 | 15–10 | +5 | 13 |
| 6. Sevilla | 8 | 4 | 1 | 3 | 15–11 | +4 | 13 |
| 7. Elche | 8 | 3 | 4 | 1 | 11–9 | +2 | 13 |
| 8. Athletic Bilbao | 8 | 4 | 1 | 3 | 9–9 | 0 | 13 |
| 9. Espanyol | 8 | 3 | 3 | 2 | 11–11 | 0 | 12 |
| 10. Alaves | 8 | 3 | 2 | 3 | 9–8 | +1 | 11 |
| 11. Getafe | 8 | 3 | 2 | 3 | 9–11 | –2 | 11 |
| 12. Osasuna | 8 | 3 | 1 | 4 | 7–8 | –1 | 10 |
| 13. Levante | 8 | 2 | 2 | 4 | 13–14 | –1 | 8 |
| 14. Rayo Vallecano | 8 | 2 | 2 | 4 | 8–10 | –2 | 8 |
| 15. Valencia | 8 | 2 | 2 | 4 | 10–14 | –4 | 8 |
| 16. Celta Vigo | 8 | – | 6 | 2 | 7–10 | –3 | 6 |
| 17. Oviedo | 8 | 2 | – | 6 | 4–14 | –10 | 6 |
| 18. Girona | 8 | 1 | 3 | 4 | 5–17 | –12 | 6 |
| 19. Real Sociedad | 8 | 1 | 2 | 5 | 7–12 | –5 | 5 |
| 20. Mallorca | 8 | 1 | 2 | 5 | 7–13 | –6 | 5 |








