Csupasport: változik a Balaton-átúszás időpontja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 19:12
null
Változik a Balaton-átúszás időpontja (Forrás: Földi Imre)
A koronavírus-járványtól függetlenül, gondos mérlegelést követően az elmúlt években megszokotthoz képest egy hónappal később, július 31-én rendezik meg a 39. Lidl Balaton-átúszást. Ezzel kapcsolatban Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója adott interjút a Csupasportnak.

– Óvatos optimizmussal jelölték ki nemrég a Balaton-átúszás július harmincegyedikei időpontját?
– Nemcsak nekünk, az egész világon valamennyi rendezvényszervezőnek nagy kihívást okoz a járványhelyzet – kezdte Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója, akit a 39. Lidl Balaton-átúszás időpontjának kijelölése apropóján kérdeztünk. – A legjobb példa, hogy a hat nagy maratoniból hármat rendre tavasszal rendeznek meg, ám most mindegyiknek őszre jelölték ki az időpontját, és a kisebb versenyek is nyár végi, őszi időpontokat céloznak meg. Optimista a hangulat, sokan érzik úgy, képesek megszervezni a rendezvényüket, illetve a múlt évről van tapasztalatuk, hogy mi a teendő, ha törölni vagy halasztani kell.

– Miért július vége?
– Nem a járvány miatt tűztük ki ezt az időpontot. Elemeztük a hosszú távú előrejelzéseket, és arra jutottunk, július végén sokkal nagyobb eséllyel jó az időjárás, illetve melegebb a víz. Sokáig július vége felé rendezték a Balaton-átúszást, és az elmúlt években hezitáltunk, visszategyük-e erre az időpontra, mert a profiknak sem túl meleg a víz, az amatőröknek pedig kedvezőbb, mint a június végi huszonegy-huszonhárom Celsius-fok.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10
Ezek is érdekelhetik