Csupasport: hódít a tájékozódási kerékpárverseny

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2019.12.21. 20:22
A Mecsek Maraton Team egyik alapító tagja, dr. Ember Ágoston szemüvegén keresztül nyerhetünk bepillantást az MTBO-ba, ebbe az igazán különleges kerékpározási műfajba.

„A mozaikszó jelentése: Mountain Bike Orienteering, magyarul tájékozódási kerékpározás, becenevén: tájbringa. Tulajdonképpen a tájékozódási futásból nőtte ki magát a szakág (nem túl régi versenyforma, hiszen 2002-ben volt az első világverseny), és ugyanúgy térképpel haladunk a verseny ideje alatt, azonban a tájfutóktól eltérően mi nem vágunk át árkon-bokron, hanem a verseny terület jellegétől függően főleg földutakon, csapásokon bringázunk.Egy normál tájkerékpár verseny során meghatározott ellenőrzőpontokat kell felkeresni kötelező sorrendben, de olyan is van, amikor a sorrendet a versenyző döntheti el – ez esetben „pontbegyűjtő” versenyformáról beszélünk. Az ellenőrzőpontok érintését a magunkkal vitt chip igazolja a célban. Két pont között a kormányra erősített, speciális tájkerékpáros térképről az ideális útvonalat próbáljuk kiolvasni, természetesen az nyer, aki a legrövidebb idő alatt, hiba nélkül (tehát pontkihagyás nélkül) teljesíti a pályát.”

Atájékozódási kerékpárversenyről, azaz az MTBO-ról további részletek a csupasport.hu oldalán olvashatóak.

Legfrissebb hírek

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
7 órája

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10
Ezek is érdekelhetik