Csupasport: Ezt nem lehet rutinból megcsinálni – Lőw András

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 19:54
Címkék
A kevés felkészülés mellett az időjárás is hátráltatta Lőw Andrást a Spartathlonon, amelyen ezelőtt legutóbb 1994-ben fordult elő vele, hogy nem fejezte be a viadalt. Akkor hat évet várt a visszatérésre, most másképp tervezi.

A rajthoz állások és a teljesítések számát tekintve is rekorder ultrafutó, Lőw András számára nagyon hamar véget ért a verseny, 57 kilométert tett meg a 246-ból.

„Már a maratoni távot úgy teljesítettem, hogy Megarában a pontőrök szóltak nekem, hogy iparkodonom kell. A 49. kilométernél lévő 13-as ellenőrző ponton egy kifejezetten udvariatlan és morcos hölgyemény már le akarta szedni rólam a rajtszámot, azonban mutattam neki a kezemen lévő órát, hogy még van pár perc a pont zárásáig, így én nyugodt szívvel haladtam tovább” – mesélte a csupasport.hu oldalnak Lőw András, aki kiesésének részleteiről és a jövő terveiről is beszélt a szabadidős oldalnak.

A Csupasport beszámol arról is, hogy az erdélyi Varga Csaba a 8080 méter magas Hidden Peak júliusi meghódítása után hasonlóra készül a szeszélyes időjárása miatt a legveszélyesebb nyolcezresnek tartott Dhaulagirin is.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07
Ezek is érdekelhetik