Ajánló: kedvezőtlen időjárás, sikertelen átkelési kísérletek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 16:02
null
Suhajda Szilárd és Klein Dávid már ötezer méter fölött
Az időjárás egyelőre kedvezőtlen, a magyar mászók előtt érkező expedíciós csapat háromszor is megpróbált átkelni az alap- és az egyes tábor között húzódó, erősen felszabdalt Gasherbrum gleccseren – sikertelenül.

„A gleccser minden korábbinál makacsabb akadályt állít a mászók elé, a hasadékok labirintusát kiterjedt, vékony jéggel és hóval fedett tavak tarkítják, amelyek az expedíciós csapat tagjai szerint megkerülhetetlen akadályokat képeznek, s többen is beszakadtak már a kellemetlen, jeges fürdőkbe" – fogalmazott Suhajda Szilárd június 20-án küldött beszámolójában.

A nehézségek ellenére Suhajda Szilárd és Klein Dávid már ötezer méter felett jár, egyéb részletek a csupasport.hu oldalon.

Suhajda Szilárd június 7-én indult el Magyarországról, hogy a Kalifa Himalája Expedíció 2018 tagjaként első magyarként pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül felérjen a 8080 méter magas Gasherbrum I (Hidden Peak) és a 8035 méteres Gasherbrum II csúcsára. A sportember másnap a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban találkozott barátjával, Klein Dáviddal, aki a májusi, sikertelen Sisapangma expedíciót követően a térségben maradt. Együtt folytatták útjukat a Gasherbrum I és II alaptábora felé, Klein Dávid azonban csak a Hidden Peakre szeretne felmászni, mivel a G II- csúcsát 2003-ban már sikeresen elérte.

 

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik