NS: Arany! Sporttörténeti napot éltünk át – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 23:54
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Sporttörténeti napot éltünk át:2018. február 22-én megszületett a magyar sport első téli olimpiai aranyérme. Tudósítónk ott volt a verseny helyszínén, és részletes beszámolót küldött a nagy siker hátteréről, részleteiről. Megszólaltatta a negyedik olimpiáján részt vevő Knoch Viktort is, aki saját bevallása szerint még mindig nem fogta fel, milyen fantasztikus diadal részese lehetett. Az interjúból sok egyéb más érdekesség mellett az is kiderül, milyen rituáléi vannak az aranycsapat tagjainak.
Sporttörténeti napot éltünk át:
2018. február 22-én megszületett a magyar sport első téli olimpiai aranyérme. Tudósítónk ott volt a verseny helyszínén, és részletes beszámolót küldött a nagy siker hátteréről, részleteiről. Megszólaltatta a negyedik olimpiáján részt vevő Knoch Viktort is, aki saját bevallása szerint még mindig nem fogta fel, milyen fantasztikus diadal részese lehetett. Az interjúból sok egyéb más érdekesség mellett az is kiderül, milyen rituáléi vannak az aranycsapat tagjainak.

Szombaton folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga küzdelemsorozata. Ebből az alkalomból megszólaltattuk a bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó két együttes, a Ferencváros és a Videoton vezetőedzőjét. Thomas Doll és Marko Nikolics is korainak tartja még az aranyesélyekről beszélni, abban azonban mindketten egyetértettek, hogy a szurkolók szempontjából nem lenne rossz, ha az utolsó fordulóban dőlne el a bajnoki cím sorsa. Természetesen mindkét szakember saját együttesének sikerében bízik.

Első alkalommal ünnepeltük meg a magyar parasport napját. A jeles alkalomból szerte az országban iskolások ezrei ismerkedhettek meg a parasportokkal. Budapestre érkezett a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke is, aki interjút adott lapunknak. Andrew Parsons – akit fogadott Orbán Viktor miniszterelnök – többek között arról is beszélt, mi volt a négy legfontosabb kampányígérete a megválasztása előtt, s azt is elárulta, miként igyekszik erősíteni a parasportok hitelességét.

Áll a bál a Magyar Síszövetségben. A szervezet tavaly novemberben megválasztott elnöke, Bajai András sajtótájékoztató keretében fogalmazta meg vádjait és kritikáit a szövetség korábbi vezetőivel szemben. Az eseményen megjelent a legmagasabban rangsorolt, jelenleg azonban sérüléséből gyógyuló hazai síző, Miklós Edit is, aki keményen kiállt a korábbi vezetők mellett. Sőt, azt is felvetette, hogy amennyiben marad az új stáb, nem folytatja pályafutását.
Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
20 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik