Extreme E: Hamilton és Rosberg után Button is csatlakozik a sorozathoz

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 16:26
null
A 2009-ben vb-első Button volán mögé is pattan (Fotó: Twitter/JensonButton)
Lewis Hamilton és Nico Rosberg után újabb Formula–1-es bajnok csatlakozik az Extreme E elnevezésű, idén rajtoló elektromos terepjárós bajnoksághoz. A 2009-ben vb-első Jenson Button hétfőn jelentette be, hogy versenyzőként is kipróbálja magát az új sorozatban.

 

Mint ismert, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, illetve a 2016-ban vb-első és a Formula–1-nek abban az évben búcsút intő Nico Rosberg is csatlakozik az idén elrajtoló Extreme E-hez. A brit X44 néven indít csapatot, amelyet a kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb és a Dakar ralit többször is teljesítő Cristina Gutiérrez fogja erősíti, míg a német együttese Xtreme Racing (RXR) néven szerepel.

Hamilton nem tervez belefolyni a napi feladatokba, míg a Formula E-ben részvényes korábbi csapattársa, Rosberg alapítóként és vezérigazgatóként felügyeli majd a munkát.

A brit és a német mellett a Formula–1-es Williamsnél az idei évtől tanácsadói feladatokat ellátó Jenson Button is belekóstol az Extreme E-be, ráadásul 2009 világbajnoka amellett, hogy hétfőn bejelentette, csapatot indít, megerősítette azt is, hogy versenyzőként is elindul az új bajnokságban. Button JBXE Racing néven szerepelteti az istállóját, melynek színei a Brawn GP 2009-es dizájnját idézik meg.

Az Extreme E első idénye április 3–4-én veszi kezdetét Szaúd-Arábiában.

Legfrissebb hírek

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
2025.08.23. 17:07

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
2025.07.25. 18:58

Akit felőrölt a bajnoki győzelem – Nico Rosberg 40 éves

F1
2025.06.27. 07:06
Ezek is érdekelhetik