Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Könnyű beleszokni a jóba. A Manchester City és a Liverpool az elmúlt nyolc idényben úgy osztotta el egymás között a bajnoki címeket, mintha mindenki mást kizártak volna a versenyfutásból. Hat Premier League-elsőség a manchesterieknek, kettő a „vörösöknek” – torz aránypár, a címvédő most mégis a Mersey-parton feszít.

A Citynél az Abu Dhabi United Group 2008-as érkezése óta különösen megszokták a jót, és most, hogy a csapat letaszíttatott a trónról, panaszkodásba és elégedetlenkedésbe botlani mindenütt, mintha a siker alapjog lenne errefelé. Pedig másfél évtizede még csak kétszeres bajnok volt a klub, és több mint negyven évig hiába kereste a csúcsra vezető utat.

Nem véletlen, hogy Vincent Kompany, David Silva és Kun Agüero szobra ott áll az Etihad Stadion előtt. A 2010-es évek legendái közül az argentin csatár volt az, aki 2012-ben, a QPR elleni záró mérkőzés utolsó pillanatában berúgta a klub újkori történetének első bajnoki elsőségét jelentő gólját. Azóta a percszám – 93:20 – a City szimbóluma lett, és ott virít a stadion falán, odabent egy folyosón, de még stadion körüli kioszkokról is visszaköszön. A City identitása ma már nem a régi nélkülözés, hanem a diadalmenet, ezzel együtt pedig az örökös elvárás.

A panaszkodás mögött persze mindig ott bujkál a remény. A meccs előtt betértem a Maine Road Chippybe, ami egy klasszikus „fish & chipsező”, és az Etihad tőszomszédságában áll, de ekkor még csak Sal, a tulaj készítette elő a pultot. Prestonból származik, de Manchesterben mindent a Citynek köszönhet – a boltot, a vendégeket, a hangulatot – ezért elismeri, a North End mellett a kékekért is szorít, de neki speciel nincs hiányérzete. „Ma kicsit később jönnek a szurkolók, a Guy Fawkes-nap környékén vagyunk, tegnap sokan felöntöttek a garatra. Beszélj velük, ők már egy kicsit gondterheltebbek a Cityt illetően” – árulta el Sal.

Mint kiderült, minden tekintetben igaza volt: idővel a szurkolók is megérkeztek, és nem akadt köztük olyan, aki ne talált volna valami kivetnivalót a Manchester City jelenével kapcsolatban, de mint említettük, mindig ott bujkál a remény is. „Jók vagyunk, de távolról sem annyira, mint pár évvel ezelőtt, és a Liverpool mellett az Arsenalra is nagyon oda kell figyelni” – adott gyorselemzést John, míg a cimborája, Pete a következőket fűzte hozzá: „Persze, ma tönkreverjük a bajnokot, hogy tudja, hol a helye.”

Manchester kék-fehér felén tehát könnyű volt beleszokni a jóba, de a fogadkozások ellenére mindenki tudja, hogy a Liverpool ott liheg a nyakukban vörös árnyként, és bármikor elragadhatja a koronát, vagy ha már elragadta, hajlamos lehet nem visszaadni. A statisztikák, amelyért feltűnően rajonganak az angol szurkolók, mindkét csapatra nézve ígértek szénát és szalmát is (a Liverpool például Szoboszlai Dominikkal a soraiban még sosem kapott ki a Citytől, két győzelem, két döntetlen a PL-ben, viszont az utóbbi három idegenbeli bajnokiján kikapott a gárda, míg a manchesteriek minden frontot számolva sorozatban hat hazai sikernél tartottak), így előzetesen és elfogulatlanul szinte lehetetlen volt megtippelni, mire is lehet számítani az Etihadban.

Egy ilyen rangadó környékén nemcsak a szurkolók gyülekeznek, hanem a múlt nagy alakjai is feltűnnek a stadion körül. A médiabejáratnál például előttem vizsgálták át a televíziós szakértőként érkező Peter Schmeichelt, nehogy bármi oda nem illő kerüljön a táskájából a stadionba, később pedig Robbie Fowlerrel futottam össze, aki pályafutása során a Liverpool és a City mezét is viselte. A szurkolói jóslatok után ő is vállalkozott egy gyors tippelésre: „Elismerem, hogy a szívem a Liverpool felé húz, de ha hideg fejjel tekintek a mérkőzésre, akkor egy nagyon is kiegyenlített kilencven percre számítok. Persze, bármikor felborulhat az erőegyensúly az egyik vagy a másik csapat javára, de tekintve, hogy két támadó felfogású együttes csap össze, remélem, gólokban gazdag összecsapás vár ránk. Diplomatikusan azt mondom, kettő kettő lesz a vége” – mondta lapunknak Robbie Fowler.

A várakozások után azonban már a főszereplők érkeztek, élen Pep Guardiolával, aki pályafutása ezredik felnőttmérkőzésén ült le vezetőedzőként a kispadra, és hogy erről a kevésbé tájékozottak is értesüljenek, az Etihadban több óriási molinót feszítettek ki a köszöntésére. A Liverpool kezdőjéből sajnos ismét hiányzott Kerkez Milos, aki az elmúlt hetekben önmagához mérten halványabb teljesítményt nyújtott, így ezúttal is Andrew Robertson foglalta el a bal oldali szárnyvédő helyét. Szoboszlai Dominik viszont természetesen újfent megkapta a helyét támadó középpályásként, balra Florian Wirtz, jobbra Mohamed Szalah társaságában. A kezdés előtt még egy baráti gesztus is belefért: Szoboszlai lepacsizott Erling Haalanddal, az egykori salzburgi csapattársával, mintha csak azt jelezték volna, hogy a régi ismeretség ellenére most már a Premier League legnagyobb csatájában állnak egymással szemben.

Nem kellett sokat várni, hogy az egyikük igen közel kerüljön a gólhoz, de a Jérémy Doku buktatásáért megítélt tizenegyest Haaland kihagyta – egészen pontosan a korábbi vétkes, Giorgi Mamardasvili hárított.

Bő negyedórával később ismét Doku érkezett veszélyesen a kapu elé, de az oldalhálóba lőtt, azt viszont érezni lehetett, hogy a Liverpoolra a megszokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik, a „vörösök” csak elvétve tudtak kezdeményezővé válni, Szoboszlai munkája is leginkább a City rohamainak megfékezésére irányult. A terhet végül sem ő, sem a csapata nem bírta, a félidő derekán az egekbe felugró Haaland Ibrahima Konaté mögül fejelve csak megszerezte a maga (első) gólját. A Liverpool csak a félidő vége felé volt képes érdemben eljutni Gianluigi Donnarumma kapujáig, ám egy les miatt érvénytelenített gólon túl így sem mutatott sokat, ráadásul a meglehetősen hosszú, hétperces ráadásban Nico González megpattanó lövése megtréfálta Mamardasvilit, és máris kétgólos előnnyel mehetett pihenni a hazai csapat.

Tíz perc telt el a második játékrészből, amikor Kerkez Milos is pályára lépett – Andrew Robertson teljesítményét nem érhette kritika, de nagyon kellettek már a magyar légiós friss lábai. Cody Gakpo szintén ekkor állt be, és a kettős cserét követően meg is élénkült a vendégek játéka, a holland szélső pedig szinte az első labdaérintéséből szépíthetett volna, de a jobbról érkező labdát a hosszú oldalon a kapu előteréből a lelátóra száműzte.

A futball íratlan törvénye, hogy a kihagyott lehetőség megbosszulja magát: szinte postafordultával a mezőny legjobbja, Doku lőtt hatalmas gólt tizennyolc méterről – ünneplés gyanánt az Etihad összes szurkolója a pályának háttal állva kezdett közös ugrálásba a lelátón, majd amikor tíz perccel később Guardiola lehozta Dokut, a belgát felállva tapsolta meg a komplett stadion.

A Liverpoolt szinte Szoboszlai egymaga próbálta vinni a hátán, de hiába tömte labdákkal Szalahot, hiába készített elő rendre jó ütemben, és hiába célozta meg maga is a City kapuját, ez nem az ő délutánja volt (a mérkőzés végéhez közeledve még sárga lapott is kapott). Ahogy klubjáé sem, a címvédő tükörsima vereséget szenvedett, a hazaiak pedig minden kétséget kizáróan megérdemelten szerezték meg a három pontot. Josep Guardiola ezredik edzői mérkőzésére visszatért a megszokott jólét a Manchester Cityhez, és a vörös árnyékot elnyomta a ragyogó kék fény.

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ, vasárnap
Manchester City–Liverpool FC 3–0 (2–0)
Manchester, Etihad Stadion. Vezette: Kavanagh
Manchester City: Donnarumma – M. Nunes, R. Dias, Gvardiol, O'Reilly – N. González – Foden, Cherki (Savinho, 53.), B. Silva, Doku (Marmus, 74.) – Haaland. Vezetőedző: Pep Guardiola
Liverpool FC: Mamardasvili – Bradley (Gomez, 83.), Konaté, Van Dijk, Robertson (Kerkez, 56.) – Szoboszlai, Gravenberch, Mac Allister (C. Jones, 74.) – Wirtz (Chiesa, 83.), Ekitiké (Gakpo, 56.), Szalah. Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: Haaland (29.), N. González (45+4.), Doku (63.)