Indy 500: Alonso nem tudta kvalifikálni magát a versenyre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.20. 08:46
null
A nevezők közül hárman nem szereztek jogot ahhoz, hogy elinduljanak az Indy 500-on, az egyikük Fernando Alonso
Az elmúlt hétvégén megkezdődött a legendás Indianapolis 500 verseny időmérője, ám a futamon másodszor indulni szándékozó kétszeres F1-es világbajnok pilóta, Fernando Alonso számára máris véget ért. A spanyol előbb szombaton az első 30-ba jutásért rendezett időmérőn zárt a 31. helyen, majd vasárnap az utolsó sor három rajthelyéért rendezett szétlövésben végzett negyedikként.

Amilyen sikertörténet volt Alonso két évvel ezelőtti szereplése az Indy 500-as futamon – noha a versenyt műszaki hiba miatt feladta, mégis az év újoncának választották, s rövid ideig az élen is haladt –, a visszatérése olyannyira rosszul sikerült.

Állandó problémák keserítették az életét az elmúlt héten Indianapolisban: előbb szerdán bukott nagyot, ami miatt kihagyta a csütörtöki edzést, majd péntekre nem sikerült az újjáépített autóját jól beállítani, így szombaton egészen minimális, mindössze 0.02 mérföld/órás átlagsebesség-különbséggel, de lemaradt az első harminc helyről az időmérőn. Ráadásul a végül bejutó Pippa Mann az utolsó percekben előzte meg a spanyolt.

Vasárnap aztán folytatódott rossz szériája: egész napos esőzés után hosszú késést követően lényegében komolyabb bemelegítés nélkül kellett az utolsó három helyért rendezett szétlövésen autóba ülnie az érintett hat pilótának. Alonso a komplett hétvége saját legjobb négykörös átlagát hozta össze ugyan a szétlövésben, amivel a második helyen kezdett, de végül előbb Sage Karam, majd az utolsóként futó Kyle Kaiser is megelőzte – mindössze 0.019 mérföld/órás átlagsebesség-különbséggel.

A nevezők közül hárman maradtak le, Alonso mellett a szintén korábbi F1-es Max Chilton és bizonyos Patricio O’Ward.

A spanyol tehát saját jogon biztosan nem lesz ott a vasárnapi futam rajtján, azonban indulása nem elképzelhetetlen: az előttünk álló héten még többször is rendeznek edzéseket az oválpályán, s előfordulhat olyan súlyos baleset, hogy valaki sérülés miatt nem indul. Akad még egy út is Alonso előtt, mégpedig hogy istállója egész egyszerűen kivásárolja egy már indulási jogot szerzett pilóta alól az autót.

Zak Brown az önálló teamként induló McLaren-Chevrolet csapat vezetője ezt a lehetőséget azonnal cáfolta, mondván, meg akarnak küzdeni az indulási jogért. Kiesése után úgy tűnt, hasonló véleményen volt Alonso is.

„Nehéz hetünk volt, amely során végig, ma is a legjobbunkat akartunk beleadni. Teljes gázzal mentem a négy körömben, de nem volt elég, mert voltak, akik ma jobban dolgoztak, mint mi. Mindenkinek köszönöm a támogatást, amit itt kaptam, ám most már a következő feladatomra koncentrálok” – fogalmazott a spanyol.

A május 26-i 103. Indy 500-as versenyen a francia Simon Pagenaud indulhat az élről – 20 év után az első európai és 100 év után az első francia rajtelső –, mellőle Ed Carpenter a második helyről, és Spencer Pigot teszi teljessé az első sort.

A SZÉTLÖVÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
20 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2025.08.02. 22:15

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
2025.08.01. 18:02

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
2025.08.01. 16:22

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
2025.08.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik