Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 19:32
null
A vb-éllovas jó formában kezdett Szingapúrban (Fotó: AFP)
A vb-éllovas Oscar Piastri volt a leggyorsabb a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj nyitónapján, és magabiztosan várja a folytatást, nem úgy, mint első számú kihívója, Lando Norris, aki saját bevallása szerint nem végzett jó munkát pénteken. A brit szempontjából kissé aggasztó lehet, hogy az előző két versenyhétvégén győzedelmeskedő Max Verstappen is remek formában kezdett, ráadásul egyelőre a Ferrari is eléggé magabiztos.

Noha a Formula–1 mezőnye túl van két szabadedzésen Szingapúrban, egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen míg a nyitányon az időmérőtől, illetve a versenytől eltérő körülmények fogadták a versenyzőket, a villanyfényes gyakorlást több piros zászlós szakasz is tűzdelte.

A nap leggyorsabb körét az egyéni bajnoki összetettet 25 ponttal vezető Oscar Piastri szállította, mögötte meglepetésre Isack Hadjar következett a remek tempót diktáló Racing Bullsszal, míg a harmadik a címvédő Max Verstappen lett, de ott volt a top 5-ben a nappal még leggyorsabb Fernando Alonso is, miközben a csapattárs Lance Stroll is előkelő helyen zárt.

A helyszínen egy évvel ezelőtt a dobogó alsó fokára álló Piastri egyelőre magabiztos. „Úgy vélem, a végén sikerült elkapnom a fonalat a közepes keveréken, és a lágyon is jól éreztem magam. Nyilván nem nyílt lehetőség reprezentatív versenyszimulációt futni, de az autó remek tartományban van. Úgy érzem, sokat tanultam a nap során, és végső soron ez a céljuk is az edzéseknek, szóval jó napot zártunk.”

„Az időmérő meghatározó részét képezi a hétvégének. Ez mindenhol így van, de itt különösen fontos. Szóval inkább kvalifikálsz előrébb, és küzdesz meg az ismeretlennel a versenyen, mint hogy hátrébbról indulnál, és tudnád, pontosan mi fog történni a futamon, mert az nem igazán fog segíteni rajtad.”

A csapattársát 25 pont hátránnyal követő Lando Norris számára nem alakult túl jól a nyitónap. „Nehéz napom volt, nem érzem túl csodásan magam az autóban. Nincs meg az az érzés, ami tavaly megvolt, szóval sok tennivalónk van még. Egyszerűen rossz nap volt. A kocsim nem lassabb fél másodperccel, igaz? Én voltam az. Oscar gyors, szóval nincs okom bármire panaszkodni, csak nem végzek túl jó munkát.”

Az elmúlt két nagydíjon győzedelmeskedő Verstappen fontos hétvége előtt áll, hiszen most derül fény arra, hogy a Red Bull képes-e tartani a formáját magasabb leszorítóerőt igénylő pályán is, és ezáltal tényleges fenyegetést jelenthet-e a McLaren-versenyzőkre a folytatásban. A ,,vörös bikák” mindent meg is tesznek a siker érdekében, és módosított hátsó szárnnyal készültek az év 18. állomására a 2026-os nagy szabályváltoztatások kapujában.

Az újítást egyelőre csak Verstappen kapta meg, aki már a csütörtöki sajtónapon arról beszélt, hogy lezáratlan ügye van Szingapúrban. A címvédő még egyszer sem nyert a helyszínen, a jelenlegi versenynaptárat nézve ráadásul ez az egyetlen pálya, ahol még nyeretlen. A holland most ezen változtatna, és a két gyakorláson látottak alapján egyelőre úgy tűnik, erre lehet is esélye.

A négyszeres bajnok mindkét tréningen a harmadik helyen zárt, az előbbin 276, míg az utóbbin 143 ezred volt a lemaradása a leggyorsabbhoz képest. „Nem volt túl rossz. Az első edzés egészen jól indult, csak elkezdtük felvenni a tempót, de az autó nem volt túl rossz. Az előző két versenyhétvégéhez hasonlóan nem volt igazán nagy problémánk, aztán a második gyakorláson több dolgot is kipróbáltunk. Azok közül némelyik változtatás működött, szóval most optimalizálnunk kell a beállításokat.”

„Összességében egészen elégedett vagyok, de határozottan találnunk kell még némi tempót, hogy az élen harcolhassunk szombaton. Csak kis dolgokról van szó, a tapadás elöl és hátul, valamint az, hogy életben tartsuk a gumikat a kör során. Itt eléggé túlmelegednek az abroncsok, szóval ezeken a területeken kicsit javítanunk kell, és akkor remélhetőleg még inkább a megfelelő tartományba kerülünk, amikor jobban nyomhatod.”

Noha azt követően, hogy a Ferrari a nyitányon még mindkét autójával a top 5-ben zárt, visszacsúszott egészen a 9-10. helyig. Lewis Hamilton elég bizakodóan nyilatkozott a nap végén. „Általában véve jó napot tudhatunk magunk mögött, élvezetes volt vezetni az autót. Most először terelem a Ferrarit ezen a pályán, és az elmúlt években az onboard-felvételeket nézve mindig azon gondolkoztam, vajon miben lehet más. Ma először kaptam ízelítőt belőle, és pozitív volt.”

„Nyilvánvalóan a McLaren nagyon gyors, és nem könnyű tiszta kört összerakni, de úgy érzem, sok pozitívumot vihetünk magunkkal a mai napból, sokat tanultunk, és egészen elégedett vagyok a két edzés között elért fejlődéssel is. Úgy vélem, sikerült előrelépni, és nem hiszem, hogy túl sokat változtatnánk a kocsin az éjszaka folyamán. Természetesen megpróbáljuk finomhangolni a beállításokat, és meglátjuk, sikerül-e még többet kihozni az autóból, hogy a lehető legközelebb férkőzhessünk a McLarenekhez.”

A garázs túlsó oldalán Charles Leclerc-nek a sportfelügyelőkhöz vezetett az útja a nap végén, miután összeért Norrisszal a bokszutcában a második piros zászlós megszakítás végén. „Kielemeztem, mi történt. A kamera ott volt az arcomban, szóval nem igazán láttam, hogy újra ellenőrizzem a mérnökömmel, és volt egy kis kavarodás a két McLarennel.”

„Úgy tűnt, egy időben hagyják el a garázst, ezért a mérnököm úgy gondolta, hogy lassan fognak kihajtani, tehát nem kaptam olyan üzenetet, hogy álljak meg. Az ilyen esetekben a csapatodra hagyatkozol, de előfordul ilyesmi. Eléggé hektikus pillanatban is történt, hiszen a piros zászlók után mindenki sietett, hogy tudjon néhány kört teljesíteni. Több tényező játszott össze, nem olyasmi, amit szeretnél, hogy megtörténjen, de attól még megesik az ilyesmi.”

A sportfelügyelők végül úgy határoztak, hogy 10 ezer eurós pénzbüntetést szabnak ki a csapatra veszélyes kiengedés miatt.

Az Aston Martin remek formában kezdett a Marina-öbölben, hiszen spanyol versenyzője, Fernando Alonso elsőségével zárult az első edzés, és amellett, hogy a kétszeres bajnok a folytatásban is ott volt az első ötben, Stroll is biztató tempót mutatott.

„Úgy fest, jobb a helyzet, mint az előző nagydíjakon – kezdte az értékelést Alonso. –  Most megpróbáljuk finomhangolni a beállításokat, az autó még nincs a legjobb tartományban, főleg az első tengely tekintetében, és kissé még mindig alulkormányzott. Ezen dolgoznunk kell még az éjszaka folyamán. De úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, meglátjuk, mire lehetünk képesek szombaton.”

„Már az első körtől fogva kényelmes helyzetben voltunk, és egészen gyorsan sikerült megtalálni a határokat. A piros zászlók nyilván nem segítettek abban, hogy láthassuk a teljes képet a második edzésen, nem tudom, az élcsapatoknak sikerült-e összerakniuk a gyors köröket. Meglátjuk, sikerül-e bejutnunk az időmérő harmadik szakaszába, és hogy tudunk-e pontokat szerezni a versenyen.”

„Mindkét szabadedzésen a top négyben voltam, vagyis valószínűleg ez az eddigi legjobb péntekünk. Ugyanakkor mint ahogyan már mondtam, néha péntekenként más programot használunk, vagy más üzemanyagszint mellett futunk, mint a többiek. Nem ez az első eset, hogy ez megtörtént, szóval a valódi erőpróba a kvalifikáción vár ránk. Valamivel viszont magabiztosabbak vagyunk, mint az előző két nagydíjon.”

A silverstone-i alakulat mellett a Racing Bulls is erősnek tűnik egyelőre, Isack Hadjar második lett a villanyfényes gyakorláson, és noha Liam Lawson összetörte az autóját, az ő tempójára sem lehetett panasz. A francia pilóta ugyanakkor igyekezett lehűteni a kedélyeket a nap végén. „Az autó jól működik. Jól érzem magam ezen a pályán, még úgy is, hogy ez az első alkalmam itt. Nagyon tetszik! De nem vagyunk olyan gyorsak, mint amilyennek tűnünk.”

„Harcban vagyunk, de szerintem az Aston Martin gyorsabb. Elég későn futottuk meg a kört, és szenvedünk az első gyors körön, amikor egyik keverékről a másikra váltunk, van tehát még dolgunk. Nagyon idegesítő volt a második edzés. Nem volt könnyű a forgalomban, szinte minden egyes körömön kisebb forgalomba keveredtem, aztán amikor jó körön voltam, akkor jött a piros zászló. Szóval kissé frusztráló volt, de jól kezeltük.”

 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

1.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:31.116átlag: 194.666 km/ó23 kör
2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:31.266

0.15 mp.h.

25
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:31.392

0.276

24
4.Lewis HamiltonbritFerrari1:31.480

0.364

23
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:31.481

0.365

25
6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:31.698

0.582

22
7.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:31.755

0.639

28
8.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:31.812

0.696

27
9.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:31.860

0.744

25
10.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:32.128

1.012

24
11.George RussellbritMercedes1:32.139

1.023

22
12.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:32.315

1.199

29
13.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:32.378

1.262

26
14.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:32.399

1.283

24
15.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:32.461

1.345

27
16.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:32.538

1.422

25
17.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:32.611

1.495

27
18.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:33.034

1.918

18
19.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:33.324

2.208

26
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes- 2

 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

1.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:30.714átlag: 195.528 km/ó19 kör
2.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:30.846

0.132 mp.h.

19
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:30.857

0.143

19
4.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:30.877

0.163

19
5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:31.197

0.483

18
6.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:31.222

0.508

18
7.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:31.298

0.584

19
8.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:31.299

0.585

20
9.Charles LeclercmonacóiFerrari1:31.466

0.752

18
10.Lewis HamiltonbritFerrari1:31.491

0.777

17
11.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:31.708

0.994

18
12.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:31.711

0.997

18
13.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:32.060

1.346

19
14.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:32.069

1.355

19
15.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:32.319

1.605

19
16.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:32.458

1.744

20
17.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:32.645

1.931

10
18.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:32.719

2.005

18
19.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:33.139

2.425

20
20.George RussellbritMercedes1:33.231

2.517

6

 

16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
OKTÓBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Alonso 1:31.116
2. szabadedzés1. Piastri 1:30.714
OKTÓBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
OKTÓBER 5., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 19., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00


 

 

Legfrissebb hírek

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
7 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
10 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
Tegnap, 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
Tegnap, 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49
Ezek is érdekelhetik