A nyár minden kétséget kizáróan beköszöntött, a jó kis szakadó esőben elkövetett futások után arcul csapott a hőség. A háromnegyedes gatyáimat még elő sem vettem, viszont már akár rövidnadrágra is lehet váltani, mert tavasz valahogy idén nemigen volt. Az első ilyen hosszabb futásom (26 fokban) végén konkrétan minden méter fájt már, a kevés folyadék, amit vittem, hamar elfogyott, pedig odafelé még boldogan nyargaltam, hogy milyen csodás ez a napsütés, és milyen jól lebarnulok majd közben. Egyszerűen elfelejtettem, milyen a melegben futás, és nem készültem fel rendesen. Mivel sokat görcsöl a lábam, már nézegettem sótablettát, amit majd veszek magamnak, ha beköszönt a meleg, aztán kettőt pislogtam, és már itt is volt. Nem volt időm széleskörű kutatást végezni, hogy melyik sótabi mit tud, hogy érdemes szedni, mert ilyet korábban még egyáltalán nem használtam.
Viszont a só futás után kicsapódik az arcomon, karomon, lábamon, szóval talán nem lenne butaság ilyenkor alkalmazni.
A remek beszámolóból kiderül, hogy Laci mennyire rutinosan tolta végig az egész kört, amihez nagyban hozzájárulhatott a speciális keresztedzése.
A blog egy másik szerzője nem tudott a melegre rendesen felkészülni, ezért speciális módszerekkel próbálta szoktatni magát, hogy az UTH-n ne legyen ezzel probléma. Végül kiegyezett volna egy tisztes helytállással, de a hőség ellenére is annyira jól ment a futás, hogy a korábbi legjobb idejéből 12 percet sikerült faragnia.