Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 13:29
null
Ádám Martin egyelőre csak szurkolhat a paksiaknak (Fotó: Török Attila)
A terveknek megfelelően halad a paksi Ádám Martin felépülése, aki várhatóan januárban térhet vissza a labdarúgó NB I tabelláját vezető együttesbe. A 30 éves támadót augusztusban kellett megműteni, amikor kiújultak korábbi térdpanaszai.

„A rehabilitáció hetedik hetében vagyok, gyógytornázom, terheljük a lábamat, ami fájdalommentes” – adott helyzetjelentést az állapotáról Ádám Martin az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy az első hetek, amikor csak feküdt vagy mankózott, nehezebben teltek, de pozitívum volt, hogy több időt tudott a családjával lenni.

„Benne van, hogy ha így haladok, akkor decemberben már a csapattal tudok edzeni. Az pedig majd kiderül, mikor tudok ismét pályára lépni, de szerintem januárra leszek százszázalékos” – tekintett előre a 28-szoros válogatott labdarúgó.

A Paks egyelőre veretlenül vezeti az NB I-et; a csatár nem lepődik meg ezen, mert – mint mondta – tudja és látja, milyen munka folyik, milyen az öltöző. Természetesen örül annak, hogy játékostársai jól teljesítenek.

A magyar válogatottról beszélve kiemelte: a novemberi, örményországi világbajnoki selejtező kulcsfontosságú lesz, a cél pedig egyértelműen az, hogy a válogatott ott legyen a jövő nyári világbajnokságon.

„Nyilván ott van a célkeresztben, hogy márciusban kapjak meghívót, de majd meglátjuk, mennyire lesz reális, hogy sikerül a visszatérés, meglesz-e a formám és az erőnlétem. Tudom, mit jelent a címeres mez, forráskúti gyerekként lehetetlennek tűnt, hogy én valaha odakerülök, ezért minden egyes pillanatot megéltem, amikor ott lehettem, és mindig úgy készültem, hogy lehet, az lesz az utolsó szereplésem” – mondta Ádám Martin, aki 2022 és 2024 között három gólt szerzett a nemzeti csapatban.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37
Ezek is érdekelhetik