csupasport bannerhátsófüves banner

Blogra futottunk: Amikor a fejlámpa kimegy a fejünkből...

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 09:34
null
Nem könnyű a futást bepréselni egy-egy rohanósabb napba, de edzés és verseny nélkül nem maradhat a láb – szerencsére sok bejegyzés arról árulkodik, hogy a kánikula mellett tombol(t) a futókedv is.

Az utóbbi időben a sűrű programok, munka miatt elég nehezen sikerült a heti három futóedzésemet reggel teljesíteni, úgyhogy nem tehettem mást, néhányszor napközben vagy este mentem el kocogni. Este már rég nem futottam, és a fél kilences induláskor eszembe sem jutott, hogy a nagyjából egyórás edzés végét már sötétben teszem meg. Annak, hogy esetleg vigyek magammal fejlámpát, még a gondolatcsírája sem volt az agyamban. Induláskor elégedetten tapasztaltam, nincs is annyira meleg, mint gondoltam, és azokból a kertekből, ahol locsoltak a tulajdonosok, kellemes hűvös áradt. Egész jól ment a futás, leszámítva, hogy kilenc után már meresztgettem a szemem, hova lépek, és ahol nem volt közvilágítás, gyakorlatilag vakon futottam, bízva abban, hogy nem bukom fel valami buckában, vagy nem lépek bele egy gödörbe. Mindenesetre, izgalmas volt. :-)

Más alkalommal pedig délután indultam el, ekkor bizony még 30 fok volt, de legalább a nap már nem sütött.

Mivel aznap másfél órás edzésem lett volna, jeleztem edzőmnek, Krátky Egonnak, hogy úgy érzem, ez nem jön össze. Annyit kért, hogy legalább egy laza futásra menjek el valamikor, így hét kilométert futottam, és elégedetten érzékeltem, hogy bár iszonyat meleg van, egész jól szedem a lábaimat, még az emelkedőkön is. Korábban sokat szenvedtem a lábgörcsöktől, de szerencsére találtam olyan izotóniás italport, ami megoldotta ebben a melegben a problémát, és most már nemcsak a futás alatt, de TRX-edzés közben is azt iszom. Amint a görcsproblémák megoldódtak, jött a bokapanaszom, de ezzel jó darabig nem is foglalkoztam, annyira élveztem a görcs nélküli napokat. Mivel egyértelműen futás közben fájt, jeleztem az edzőmnek, aki írt mobilizációs gyakorlatokat, jelentem, itt is javulás állt be! Még a végén az is előfordul, hogy gondtalanul, minden probléma nélkül futhatok! :-)

ULTRAKELEK.WEBNODE.COM
Hernádi László az Ultra Lupa-Tó verseny 109 kilométeres távján indult, és a hatvanöt induló közül a 23. helyen végzett, az ideje 12:31 óra lett. A késő délutáni induláskor még gyötrő meleg volt, de aztán jött a kellemes, hűvös éjszaka a maga monotonitásával. Azt is megtudhatjuk, érdemes-e hamburgert enni pár órával a verseny előtt.

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány születésnapját futással ünnepelte meg, kinézett magának egy jó kis instant kihívást, a Mackókört. Ugyan a QR-kódok beolvasásával volt egy kis gubanc, és a végén már egyáltalán nem volt kedve ehhez a túrához, de a fáradtság elhatalmasodásáig jókedvűen futkorászott a gyönyörű vidéken.

GYEREFUTNI.COM
Krátky Egon atlétikai és futóedző rendszeresen tart személyes edzést is, ahol segít tanítványainak a futás, futómozgás fejlesztésében. Ennek része a futóiskolázás is, erről olvashatunk bejegyzésében, sőt, még az alapgyakorlatokkal is megismerkedhetünk, amiket bizony érdemes gyakorolni.

BARATRUNNING.COM
A szerző mindjárt három beszámolóval is megörvendezteti az olvasókat, három kifejezetten hosszú távú verseny izgalamairól olvashatunk: Istria, Szent László Trail (előtte kis Coviddal), a Grossglockner Ultra Trail királyi távja.

AIRTAKI.BLOG.HU
A szerző hosszabb időt hagyott ki, és a futás helyett inkább a bringázás mellett tette le a garast. Aztán újra megjött a kedve, és a fokozatosság elvét betartva szépen elkezdett visszatérni a rendszeres futáshoz, olyannyira, hogy már versenycélokat is kitűzött magának.

Legfrissebb hírek

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
5 órája

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

Csupasport
2025.09.03. 11:27

Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte

Csupasport
2025.08.30. 18:48

Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

Csupasport
2025.08.29. 16:41
Ezek is érdekelhetik