Futni a budai vadregényes ösvényeken

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 12:42
null
Öt távon tehetik magukat próbára a terepfutás és a túrázás kedvelői a legújabb QR-kódos kihíváson, a Salomon Budapest Trails instant körén, amely a kezdő futóknak is sikerélményt ad.

Az utóbbi néhány évben gombamód szaporodtak hazánkban az úgynevezett instant körök, és szinte nincs az országnak olyan tájegysége, ahol ne találnánk bármikor szabadon teljesíthető kihívást. Az ilyen jellegű próbatételek különösképp amiatt lettek népszerűek, mert nincs időhöz kötve a teljesítés, szemben a meghirdetett futóversenyekkel az év bármely napján el lehet rajtolni, s a világjárvány miatti korlátozásokkal terhelt időszakban még inkább teret hódítottak.

 

 

Budapest környékén is több kihívás közül választhatunk, ám az egyik legújabb, a Salomon Budapest Trails eltér a legtöbb túrától. Már öt kilométeres távon is próbára teheti magát a sportoló, így azok a kezdő futók is élményekkel gazdagodhatnak, akik eddig csak a Margitszigeten kocogtak. Sikerélményben lehet részük, akik nem számítanak gyakorlott túrázónak vagy épp terepfutónak, adott esetben félnek az erdőben egyedül, vagy nincs gyakorlatuk az önálló tájékozódásban. Az útvonal összeállításakor a természeti szépségek feltérképezése mellett az egyszerűség is fontos szempont volt.

„Gyerekkorom óta járom a Budai-hegységet gyalog, családdal, bringával, ám amióta terepfutó lettem, elkezdtem tudatosabban figyelni az erdei jelzéseket, és összeállt a kép, melyik út merre vezet, mit kötnek össze egymással – mondta a Csupasportnak Zarándy András, a kör ötletgazdája. – Hiszem, hogy a természet szeretete örök érték, és őseink is ugyanazon elvek szerint jelölték ki a főbb útvonalakat, amelyek a mai embernek is tökéletes navigációt jelenthetnek. A sávjelzések az erdő fő útjait jelölik, így az volt az elképzelés, hogy csak a kék, sárga, piros és zöld jelzések használatával alakítsam ki a kihívásokat.”

Persze nemcsak a kezdők tehetik próbára erejüket és állóképességüket, hanem a gyakorlott sportolók is, hiszen további négy táv közül lehet választani. A tájékozódást minden távon pontos itiner segíti, az okostelefonra letölthető alkalmazás pedig pontosan megmutatja menet közben is, éppen merre jár a teljesítő. Az indulásnak semmilyen előfeltétele nincs, csak a honlapon kell előzetesen regisztrálni az általunk választott távra. Az útvonal a belvárostól nem messze, autóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyedén elérhető helyről indul.

 

 

„Kiindulópontnak a jól megközelíthető és jó infrastruktúrával rendelkező Hűvösvölgy végállomást választottam” – így akár a budapesti, akár a vidékről érkező próbázók könnyen eltalálnak a kezdőponthoz. Ezért is különleges ez a kör, hiszen a mindig zajos, mozgalmas és hangos főváros szívéből lehet elszökni néhány órára a természetbe, ahol néhány órára csak a csend és a nyugalom lesz a próbázó társa.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik