Kétszázezer egy évben – a futás ára

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 14:44
Címkék
Szokásos vasárnapi sorozatunkban ezúttal a pénzügyekkel foglalkozunk, s az úszást követően a futás esetében vizsgáljuk meg, mennyibe is kerülhet egy év rohangálás.

Azt szeretem a futásban, hogy csak felveszek egy rövidnadrágot, pólót, sportcipőt, kilépek az ajtón, s már lehet is menni.
Sokan és sokszor citálják a fenti gondolatot a futás kapcsán, amely abszolút megállja a helyét, viszont ez alapján gondolhatnánk, hogy a futás nem drága sportág – azonban ahogy az úszás, a futás esetén is érdemes jobban megvizsgálni a piszkos anyagiakat.

Először nézzük meg a felszerelést, amelyből ha egy szettet veszünk alapul – ezúttal is a legnépszerűbb sportbolt webáruházában néztünk körül – , akkor a férfiak 10 ezer, a nők 12.500 forintból tudnak elindulni futni. Persze ez csak egy szett és ez is csak jó időre, azaz legfeljebb kiindulópont lehet a sportoláshoz.

Ha a futásnál is a heti három alkalmat vesszük általánosnak – és akkor még csak visszafogottan sportolunk –, legalább három póló kell, de zokniból vagy éppen alsóneműből is érdemes frisset venni, és mivel összeállításunkban egyéves távlatban is gondolkodunk, számolni kell azzal, hogy egy évre nem elég három szett – no meg hát tudjuk, időnként ezeket már csak divatból is váltogatni kell.

Ami a kiegészítőket illeti, egy telefontartó övtáskára vagy karpántra mindenképpen szükségünk lesz, de hosszú távon a kulacstartó, a fejpánt vagy éppen a naptól védő sapka, szemellenző is hasznos lehet, s akkor még mindig az alapoknál járunk.

Figyeljünk a kopásra

Ahogy az autókon is cserélni kell időnként a gumit, a cipőknél is érdemes figyelni rá, hogy mennyire kopik a lábbelink. A szakemberek szerint 700–1000 kilométer között érdemes cipőt cserélni, ami csak elsőre hangzik soknak, merthogy az 1000 kilométer egy évre számolva kevesebb mint heti húsz kilométer. Szóval, egy masszívabb esztendőre akár 2, esetleg 3 cipővel is számolhatunk.


Belépőjegyre biztosan nem kell költenünk, főleg, ha az utcán futunk, ezen tehát tudunk némiképp spórolni, amin viszont nem szabad, az a cipő. És nem arról van szó, hogy az említett sportbolt 4 ezer forintos lábbelije helyett vegyünk az ismert márkák 10-15 ezres futócipőiből, hanem arról, hogy lehetőleg végezzünk el egy lábvizsgálatot, ahol kiderül, hogy milyen típusú cipőre lesz szükségünk. Ekkor persze már simán belefuthatunk a 30-50 ezres árkategóriájú cipőkbe is, viszont higgyék el – saját fájdalmas tapasztalat –, előbb kell jó cipőt venni, s utána félmaratont futni, nem pedig fordítva.
Ha okosan és tudatosan vásárolunk, relatíve kisebb ráfordítással is elkezdhetünk futni

Mindenesetre a jó cipő, az alapkiegészítők, a kényelmes ruházat megvétele nélkül elindulni is kár, ami viszont jó hír, hogy tisztességes ráfordítással is kihozható 200 ezer forint alatt egy év. Még akkor is, ha valóban félmaratont akarunk futni – igaz, akkor a heti három edzés kevés lesz, szóval érdemes még beszerezni néhány pólót meg alsóruházatot.

Felszerelés (cipő, zokni, alsónadrág, nadrág, póló): 10 000 forinttól
Hűvös időre való felszerelés (hosszúnadrág, hosszú ujjú póló, dzseki): 10 000 forinttól
Kiegészítők (telefontartó tok, kulacstartó öv, fejpánt): 3.000 forinttól
Egy márkás, valóban a lábunkra való cipő: 30-40 000 forinttól
Belépő:
Edzői díjak: 4900 forinttól
Nevezési díj (a Wizzair-félmaratonra): 10 000 forinttól
Összesen (legalább 6 póló, alsónemű, zokni szettel számolva, egy drágább cipőt egy évig használva, 1 hónap egyéni edzéssel és 3 hónap edzéstervvel és egy félmaratoni részvétellel: 160 000 forinttól


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik