Puskás Ferenc remekelt az amszterdami döntőben, többet érdemelt volna a Népsportot tudósító Zsolt Istvántól – persze ez nem a kitűnő bírón, hanem a politikán múlott
(A FOTÓRA KATTINTVA NAGYOBB MÉRETBEN IS MEGTEKINTHETŐ!)

 

Nem lehet azt mondani, hogy Guttmann Bélát osztatlan szeretet övezte volna Lisszabonban, még a nagy Eusébio sem volt oda érte, sőt a távozásáért is sokat tett, de hogy a futball a kisujjában volt, ahhoz nem fér kétség. Már 1961-ben ő volt az edző, amikor a Benfica az akkor még az átigazolására váró Eusébio nélkül (a mozambiki sztár egy nappal az 1961-es BEK-döntő után játszotta első hivatalos meccsét a Benficában!), első nem spanyol csapatként BEK-et nyert, miután a berni Wankdorf-stadionban 3:2-re megverte csapatával a Kocsis Sándorral, Czibor Zoltánnal és Kubala Lászlóval felálló Barcelonát. (A katalánok góljait Kocsis és Czibor szerezte.) Egy évvel később pedig az első öt kiírás győztese, a Real Madrid ellen meg is védte a címét.

De hogyan! Az amszterdami finálé Puskás-show-val kezdődött, az 1958 óta a madridiakat erősítő, ekkor már 35 éves magyar fenomén a 23. percre 2:0-s előnyhöz juttatta a csapatát, majd miután a portugálok gyorsan egyenlítettek, még a szünet előtt bevágta a harmadik gólját is. És innen tudtak fordítani a Guttmann-fiúk, nyolc gól azóta sem esett az első számú európai klubsorozat döntőjében.

A Népsport sem megrágni, sem lenyelni nem tudta a madridi színekben pályára lépő, immár spanyol állampolgárként (1961 végén egy marokkói barátságos meccsen már a válogatottban is bemutatkozott) a chilei világbajnokságra készülő „disszidens” Puskást, igaz, az 1960-as BEK-döntővel ellentétben (ahol a máig rekordot jelentő négy gólt szerezte az Aranycsapat korábbi kapitánya), az 1962-esről legalább kisebb anyagban beszámolt. Pontosan 1124 karakterben, úgy, hogy a száraz tényeken felül a helyszínről tudósító Zsolt István, a kor neves FIFA-játékvezetője mindössze ennyit írt: „Végig hatalmas iramú küzdelem volt, ennek ellenére mindkét csapat igen sportszerűen játszott. A Benfica taktikája az volt, hogy két összekötőjét tolta előre, és a szélsők hátulról indítottak, a két fedezet pedig állandó mozgással a csapat motorja volt. A Real Madridban Puskás előretolt középcsatárt játszott, és Gento segített neki a bal szélen. A két összekötő itt is hátulról próbált indítani, ugyanígy Di Stéfano is. A mérkőzés 60. percében Casado megsérült és ettől kezdve 10 emberrel játszott a Real. A mérkőzés sorsát az döntötte el, hogy a Real Madrid fedezetpárja és két szélsőhátvédje igen gyenge napot fogott ki.”

A lényeg persze ebben is benne van, miután az amúgy is meglehetősen gyengén futballozó jobb-bekk, Pedro Casado megsérült, és cserélni akkoriban még nem lehetett, a rohamozó Benfica emberelőnyben már a maga javára fordította a meccset.

A májusi Labdarúgás „A portugál Benfica megvédte az EK-t” címmel hozott fotót Eusébióról, alatta a képaláírás: „Amszterdamban a bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjén a lisszaboni Benfica, a magyar származású Guttmann Béla edző csapata 5:3 arányban diadalmaskodott a Real Madrid ellen. Képünkön az örömittas portugál szurkolók vállukon viszik Eusebiót, a portugál csapat jobbösszekötőjét, a Benfica negyedik és ötödik góljának szerzőjét, akiről előzőleg emlékül letépik mezét…”

A Népszabadság „Európa bajnokcsapata: a Benfica” című nyúlfarknyi írásában, mondjuk úgy, nem verte nagydobra Puskás Ferenc három gólját: „Amszterdamban szerda este 65 ezer néző előtt került sor a portugál Benfica és a spanyol Real Madrid között a labdarúgó bajnokcsapatok Európa Kupa döntőjére. Izgalmakban bővelkedő küzdelem után (a Real kétszer is vezetett: 2:0-ra és 3:2-re) a Benfica 5:3 (2:3) arányban nyert, s ezzel megvédte az előző évben kivívott győzelmét. Góllövők: Eusébio (2, egyet 11-esből), Aguas, Cavem és Coluna, illetve Puskás (3).” Rögtön alatta pedig egy másik, hasonlóan fontos hír: „Berlinben játszották le a Szovjetunió B és az NDK B válogatott labdarúgócsapatai közötti mérkőzést. A találkozó 1:1 arányú döntetlen eredménnyel végződött.”

Másik két akkori napilapunk, a Népszava és a Magyar Nemzet említést sem tett az amszterdami BEK-döntőről. Igaz, a Nemzet május 11-én, azaz több mint egy héttel később váratlan kis cikkben elmélkedett a BEK népszerűségén: „A statisztikusok kiszámították, hogy az utóbbi esztendőkben – a világbajnokságokat nem számítva – a labdarúgó Európa Kupa volt a legnépszerűbb küzdelemsorozat. Az 1961/62-es évadban 2,3 millió néző látta az EK mérkőzéseit. A legnagyobb közönséget a Real Madrid vonzotta, annak ellenére, hogy a híres Bernabeu-stadion csak egyszer telt meg a Juventus elleni találkozóra.”

A mérkőzés műsorfüzetének címlapja

A Népszava pedig a BEK helyett a közelgő chilei világbajnokságra figyelt, a spanyol válogatott lehetséges szereplésével kapcsolatban a következőket írta: „Helenio Herrera, az argentin származású »mágus«, mert van ilyen beceneve is a labdarúgó-világban – s ezt elsősorban a tiltott dopingszerek alkalmazásával vívta ki magának – első dolga az volt, hogy a válogatott keret egy negyedét azonnal »leépítette«. Huszonkilenc játékost tartott meg s ez kilenc egyesületet érint. A játékosok többsége a Real Madrid és a Barcelona csapatából került ki, de szerepel közöttük minden számottevő spanyol labdarúgó…” És a felsorolásban minden kommentár nélkül ott virít Puskás neve is.

Akinek egyébként volt Guttmann-nal némi elintézetlen ügye (pontosabban inkább a Benfica-edzőnek vele), hiszen amikor 1948 őszén a Győr–Kispest bajnokin kispesti edzőként Guttmann le akarta cserélni Patyi Mihályt, Puskás rászólt játékostársára, hogy maradjon a pályán. Guttmann a meccs után lemondott, azt pedig nyilván ő is tudta, hogy az affér nem független attól az egyébként nem elhanyagolható ténytől, hogy kispesti edzőként az elődje id. Puskás (Purczeld) Ferenc volt…

Guttmann Béla sokáig nem fürödhetett a dicsőségben, hiszen miután Lisszabonban túlzásnak érezték az általa követelt extra prémiumot, a mester először is irtózatosan összeveszett António Mundrunga klubelnökkel, majd felmondott, és távozóban gyorsan megátkozta a Benficát. Eleinte azt hitték ötven évre, aztán kiderült, hogy százra, de itt-ott az örökös verzióról is olvasni. Mindenesetre a nagy Eusébio hiába könyörgött Guttmann sírjánál a bécsi zsidótemetőben az 1990-es BEK-döntő előtt az átok feloldásáért, a portugálok azt a finálét is elbukták. Mint ahogyan 1962 óta az UEFA-kupával és az Európa-ligákkal együtt összesen nyolcból nyolcat, szegények már ott tartanak, hogy az idei ifi BL-sikert próbálják az átok megtöréseként beállítani.

Puskás Ferencnek pedig az amszterdami vereségre némi gyógyír, hogy az 1960-as mesteri négyes (és Di Stéfano triplája) után legendás 10-esünk ismét eljutott legalább három gólig egy BEK-döntőben – az azóta eltelt hatvan évben ez egyedül a Milan csatárának, Pierino Pratinak sikerült az Ajax ellen 1969-ben. A Bajnokok Ligájában még senkinek – meglepő is lenne, ha éppen az idén, május 28-án törne meg a jég…

EMLÉKEZTETŐ
Benfica–Real Madrid 5:3 (2:3)
1962. május 2., Amszterdam, BEK-döntő
Olimpiai Stadion, 61 257 néző. Vezette: Horn (holland)
Benfica: Costa Pereira – Mário Joao, Germano, Angelo Martins – Cavém, Cruz – Coluna – José Augusto, Eusébio, Simoes, Águas. Edző: Guttmann Béla
Real Madrid: Araquistáin – Casado, Santamaría, Miera – Felo, Pachín – Tejada, Del Sol, Di Stéfano, Puskás, Gento. Edző: Miguel Munoz
Gólszerző: Águas (25.), Cavém (33.), Coluna (50.), Eusébio (64. – 11-esből, 69.), ill. Puskás (18., 23., 39.)