Igazi csodával szolgált az MTK

Három mérkőzés kellett az MTK-nak 1964-ben ahhoz, hogy a Fenerbahcén túljutva (2:0, 1:3, 1:0) elődöntőt játszhasson a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK). A skót Celtic volt az ellenfél.

A csapat az első, glasgow-i meccs előtt a bajnokság 7. fordulójában 0:1 után fordítva 2:1-re legyőzte a Csepelt, Kovács Imre edző pedig a játékosok küzdőképességét emelte ki, mondván, ez jó jel a roppant nehéz kupameccs előtt.

Akkoriban még ritka volt az ellenfelek feltérképezése, főként, ha nyugatra kellett utazni hozzá, így az edző csak annyi tudott a Celtic-ről, hogy a Slovan Bratislava elleni hazai negyeddöntőt (1:0, összesítésben: 2:0) 135 ezren drukkolták végig. Nos, 51 volt az a 135, éppen annyi, amennyi az MTK elleni meccsen is lett, abban viszont nem tévedett, hogy keserves küzdelmet várt. Főként, mert Sándor „Csikar”, Kovács III Ferenc és Laczkó Mihály sérülés, betegség miatt hiányoztak, de azon is kesergett az edző, hogy nincsenek megfelelő szélsői, miközben a Celtic Park pályája szélesebb az átlagosnál.

Glasgow szeszélyes időjárással fogadta a kétszeri átszállással (Zürich, London) megérkező csapatot, egy órán belül váltogatta egymást a szikrázó napsütés, a sötét fellegek és az eső. Ez – a tudósítás szerint – lehangolta a játékosokat, hát még, hogy lépten-nyomon tapasztalhatták a helyiek mindent elsöprő magabiztosságát.

Ezek után jött a meccs, amelyen az MTK csak az első negyedórában tudta kiegyenlíteni a játékot, a későbbekben szinte csak védekezett, ráadásul „a Celtic játékosai a közelharcokban keményen kihasználták testi erejüket, a mieink bizony nemegyszer földre huppantak”. Ezzel együtt potya góllal szereztek vezetést a skótok, a 40. percben egy lövésszerű beadás után Kovalik Ferenc melléről kipattant a labda, érkezett Jimmy Johnstone, és máris 1:0.

Aztán pedig: „Hogy majdnem lerepült a tribün teteje a felrobbanó hangzavartól, amikor Johnstone az első gólt berúgta? Hogy egy pillanat alatt ötszáz ember lepte el a pályát, s rohant megcsókolni a kis, vörös hajú szélsőt? Hogy a rendőrök széttárt karokkal álltak a befutó tömeg elé, de azért egyik kezük Johnstone vállát veregette? Hát, Istenem. A gólt meg kell ünnepelni” – jellemezte a hangulatot a Népsportban Szombathy István, Azt pedig hozzá kell tenni, hogy néhány perc után mindenki szépen visszament a helyére.

A második gólt a 66. percben kapta az MTK, Kovalik hiába vetődött Steve Chalmers 16 méteres lövésére, ahogy a 77. percben sem érte el a center lövését, így 3:0 lett a vége.

Nem kis verés, ám a Népsport szerint „három gólt kapott az MTK, és egyet sem tudott adni, mégsem keltett rossz benyomást a játéka. (…) Egyáltalán nem szégyen a 0:3-as eredmény, mégis le kell vonni belőle a tanulságokat”. Kovács edző finoman megemlítette Kovalik kapus hibáit, a játékosok közül pedig valaki így beszélt: „Most lesz csak érdekes a visszavágó”. A megjegyzés kincstári optimizmusra vallott, ám később valósággá lett.

A budapesti visszavágó előtt az MTK sajtótájékoztatót tartott, a szokásos közhelyek mellett bejelentették, hogy „Kovács Imre edző megválik az MTK-tól.” Az okokról nem esett szó, arról sem, hogy Volentik Béla vette át a csapatot – két kupameccs között.

Az MTK rejtekhelyre vonult, a Tárogató úti SZOT-iskolában vert tanyát, soraiban Sándor „Csikarral”, „akinek jelenléte jó hatással lesz az egész csapatra. A múlt szerdán már játszott és kitűnően ment neki a játék.” Az EVTK elleni edzőmeccsen (6:1) tért vissza, gólt is szerzett. Nem mellesleg, még Glasgow-ban, Billy McNeill, a Celtic középhátvédje arról beszélt, örült, hogy Sándor nem játszott, mert félelmetes futballista, mindent tud.

Így igaz, köztük azt is tudta, hogyan fanatizálja a többieket. Mert a visszavágó a Népstadionban maga volt a csoda. Hogy csupán 15 ezren látták (más források szerint 10 800-an – a szerk.), annak tudható be, hogy nem sokan bíztak a csapatban.

Aztán a 12. percben már 1:0 volt – a balösszekötő Kuti István a jobbszélen tört kapura, és kissé kisodródva, úgynevezett „Sándor-szögből” (már megint „Csikar”!) megszerezte a vezetést. Az MTK folyamatosan támadott, a Celtic beszorult, ám a szünetig maradt az 1:0.

Utána viszont rögtön 2:0 lett. A 47. percben Takács László léc alá tartó lövését Tommy Gemmel ütötte a kapu fölé, Vasas Mihály pedig nagy nyugalommal értékesítette a büntetőt.

Aztán a 63. percben már egyenlő volt az összesítésben: „Halápi erősen középre lőtte a labdát, Bödör átlépte, Sándor ott termett, még igazított is a labdán, aztán 10 méterről, ballal nagy erővel a kapu közepébe lőtt. 3:0.” „Csikar” ballal lőtte a gólt, ez azért érdekesség, ahogy az is, hogy néhány perccel később ő lett a center, a megsérülő Bödör Lászlóval cserélt helyet.

Támadásban maradt a csapat, Takács kétszer is gólt szerezhetett volna, de nem volt gond, mert jött a 82. perc: „Nagy kitűnő labdát adott Kuti elé, aki fordulásból, kapásból óriási erővel, ritkán látható nagy gólt lőtt. A labda a felső léc éléről pattant a gólvonal mögé. 4:0 az MTK javára.”

Kuti így mesélte el a gól történetét: „Elém pattant a labda, még most sem tudom, kitől. Felpillantottam, ráfordultam, és aztán lőttem. Egy pillanatra behunytam a szemem, arra gondoltam, de jó lenne, ha bemenne. Bement! Felemeltem a kezem, nem vagyok nagyon érzelgős, de sírni szerettem volna örömömben.”

És vége – döntőben az MTK. A Népsport lelkendezett: „Sajnos, mostanában sok rossz végű nemzetközi kupamérkőzést láttunk. Nagy hátránnyal tértek haza a magyar csapatok, azután nem tudták kiegyenlíteni. Egyszerűen nem ment. De az MTK-nak sikerült!” Az aktuális kupaidényben a BEK-ből az FTC-t a Galatasaray (4:0, 0:2), a VVK-ban az Újpesti Dózsát a Valencia ejtette ki (5:2, 1:3).

Mindenki áradozott az MTK-ról – joggal. „Mintha valami különleges áramkörbe került volna az MTK. Lábról lábra szállt a labda, egy pillanatra sem állt meg senki. És újra a pályán volt Sándor” – így a Népsport. És valóban, „Csikar” egy percig sem állt meg, lelkesített, futott, mindent bevetett. „Szerintem nem bírtuk volna a harmadik meccset. Ezért rúgtuk be hamar a negyedik gólt” – mondta utána.

Ami a többieket illeti, ők is remekeltek, különösen Nagy István, aki a mezőny legjobbja volt. Bírta erővel, pedig előtte szombaton ott volt Baróti Lajos Párizsban, a Nemzetek Európa-kupája (ma: Európa-bajnokság) negyeddöntőjének első meccsén győztes válogatottjában (3:1), ráadásul „az I. félidőben inkább hátravontan játszott, a védelmet erősítette. Ezt azért is megtehette, mert balösszekötője, Herbin a másik oldalra húzódott. Szünet után már Rákosival párban igen gyakran felzárkózott a támadások indításához, jól oldotta meg feladatát”.

A Képes Sport úgy vélte, hogy „az MTK szerda esti játéka és eredménye az újkor egyik legszebb labdarúgó hőskölteménye. Bár nem egy egész nemzetre hat ki, de futballsportunk megújhodásában óriási szerepe lehet”. Lett, nem lett – ki tudja, mindenesetre a vesztes Celticből hatan (McNeill, John Clarke, Gemmel, Bobby Murdoch, Johnstone és Chalmers) ott voltak 1967-ben, az Internazionalét legyőző (2:1) BEK-győztes csapatban.

Amelynek elnöke, Robert Kelly figyelmes, joviális skót úrként nyilatkozott: „Csodálatos játék volt. Megtépáztak minket. Súlyos leckét kaptunk.” Majd rögtön a budapesti időjárást kezdte el dicsérni, a brit szokásoknak megfelelően. Viszont ebben is igaza volt, hiszen 20 fok körüli, igazi tavaszi (futball)idő volt.