Balogh Botond 2027-ig hosszabbított a Parmával – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 11:10
null
Az olasz másodosztályban szereplő Parma a hivatalos oldalán közölte, hogy 2027-ig hosszabbított magyar válogatott labdarúgójával, Balogh Botonddal.

„Nagyon örülök a hosszabbításnak. A Parmaban töltött öt év után helyinek érzem magam, szeretem a várost és a szurkolókat. Parma olyan, mintha a második otthonom lenne, hiszen 17 évesen érkeztem ide, nagyon fiatal voltam és itt váltam férfivá. Mindig is az volt a szándékom, hogy itt maradjak, ezért is volt könnyű megegyezni” – nyilatkozta Balogh Botond a klub honlapjának

Balogh 2019-ben a Parma Primavera-csapatánál kezdte meg pályafutását, majd 2020 októberében debütált a Serie A-ban az Inter ellen 2–2-es döntetlen során. A 21 éves védő 42 mérkőzésen lépett pályára a Parmában, emellett 2021-ben a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. 

A Parma 34 fordulót követően vezeti az olasz másodosztályt, Baloghék előnye négy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt három pont a második Como előtt. A Serie B első két helyezettje automatikusan feljut az első osztályba, míg a harmadik és nyolcadik helyezett között lévő hat csapat közül rájátszás során kerül ki a harmadik feljutó.

 

 

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik