Csupasport: a Budai Várba kétszer is felfutott, pedig az emelkedők a gyengéi

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.08.15. 18:37
null
Fotó: csupasport.hu
Nagy Juli 2016-ban, gimnazista korában kezdett el atletizálni, diákolimpiai versenyeken indult, néha még dobogóra is került, már ekkor látszott, hogy érdemes komolyabban foglalkoznia a sportággal.

 

„Mindig is szerettem futni. A testnevelés órákon a büntetőköröket sem büntetésnek fogtam fel, hanem élveztem, sőt, sokszor direkt azért rosszalkodtam, hogy hadd kelljen futnom – meséli. – Kétezertizenhattól egészen kétezerhuszonegy októberéig a Margitszigeti Atlétikai Klubban sportoltam, pályafutásomat Zsoffay Róbert nevelőedzővel kezdtem, aki később Berkovics Imrével dolgozott együtt. Középtávfutóként nyolcszáz, ezerötszáz métereket futottam, de nem éreztem magam elég gyorsnak, ezért inkább felfelé kezdtünk el tendálni.”

Így aztán 2021 júniusában a Vivicittán már félmaratonit futott, és nagyon megtetszett neki a táv, főleg, hogy elsőre is sikerült jó eredménnyel célba érnie. Szeptemberben a Félmaratoni Országos Bajnokságon egyéni csúcsot ért el 1:20:33-as idővel, ezáltal első helyen végzett és magyar bajnok lett az U23-asok között, a felnőtt mezőnyben pedig harmadik. Majd októberben következett az edzőváltás, ekkor került át Szabó Gáborhoz a Sashegyi Gepárdok csapatába, ahol kicsit más módszerrel kezdtek készülni.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik