Szabadidősport: futónapot rendeznek Nyírbátorban szombaton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.05. 14:10
Szombaton rendezik meg az I. Unilever Futónapot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban; a 6.4 kilométeres távon várhatóan több százan állnak majd rajthoz.

Soós András, az Unilever nyírbátori háztartás-vegyipari gyárának igazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a cég hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a futást, amelyre a város és a környék lakói mellett a veszprémi és a röszkei gyáregység és a budapesti központ munkatársait várják. Az egészséges életmódot népszerűsítő, „Fuss az egészségedért!” mottójú rendezvényen 6.4 kilométert kell teljesíteniük a futóknak.

A mezőny a nyírbátori fürdő elől indul, a résztvevők a belváros történelmi sétányát érintve érkeznek majd vissza a fürdőhöz. A verseny első nevezője és védnöke a hosszútávúszó Európa-bajnok, vb-ezüstérmes és világkupagyőztes Kovács Rita, aki részt vállal a vállalat úgynevezett fenntarthatósági tervének, azaz az egészségesebb környezet kialakítására irányuló programjának megvalósításában.

A futók nemcsak a saját egészségükért, hanem közös célért is küzdenek: minden induló után egy flakon tisztítószerrel támogatja az Unilever a helyi egészségügyi intézményeket. Soós András ugyanakkor kiemelte: a társaságnak nem ez az első ilyen jellegű megmozdulása: tavaly az egyes termékek után összegyűjtött forintok révén 140 mentőautóba vásárolt a cég újraélesztő készülékeket.

A futónapra ingyenesen lehet nevezni. Az eseményen a futás mellett többféle szórakoztató programmal várják az érdeklődőket, akik többek között információkat szerezhetnek a vállalat új gyakornoki programjáról is.

Az Unilever cégcsoport Magyarországon 970 munkavállalót foglalkoztat, ebből nyírbátori gyáregységben 230-an dolgoznak.

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
2025.06.21. 15:18

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57
Ezek is érdekelhetik