– Nagyszerű eredményt ért el, a harmadik helyen végzett a Spartan CEU Series-ben, azaz a Spartan közép-európai bajnokságban. Elégedett?
– Természetesen boldog vagyok – mondta Kívés Bendegúz, aki a közép-európai Spartan bajnokság utolsó versenyén hatodik lett Csehországban, így összetettben harmadik helyen végzett. – A bajnokság kezdetén azt tűztem ki magam elé, hogy jó helyezést érjek el, és minél több sikerélményem legyen. Szerencsére mindkettő összejött, a formámra egyáltalán nem lehet panasz, remekül éreztem magam végig a Spartan CEU Series-ben.
Az első helyezett toronymagasan győzött, mögötte a második helyezett sem volt kérdés, szóval a harmadik hely volt kiadó, s nagyon örülök, hogy sikerült elcsípnem. Nagyon vágytam rá, rengeteget dolgoztam érte.
Az utolsó, csehországi verseny előtt összetettben a negyedik helyen voltam, de tudtam, hogy reális esélyem van odakerülni a harmadik helyre, s végül úgy alakult az eredmény, hogy enyém lett a bronzérem.
– Nézzük egyesével, hogy miképp szerepelt a bajnokságban!
– Az első versenyen Szombathelyen sokáig a második, harmadik helyen haladtam, de a dárdánál hibáztam, így negyedik lettem. Egyébként miután mellé dobtam, egészen a nyolcadik hely környékére csúsztam vissza, onnan sikerült visszajönnöm a negyedik helyre. Aztán Lengyelországba ugyan elutaztam, de a verseny reggelére beteg lettem, lázasan pedig nem lett volna okos döntés odamenni a rajtba. Rossz érzés volt kívülről nézni a többieket, de ez volt a jó döntés, nem akartam még rosszabbul lenni. A romániai megmérettetés ment a legjobban, nagyszerűen sikerült a beast, minden összejött, hiba nélkül mentem végig a pályán, ami a második helyre volt elég. Szlovákiában aztán nagyon jól ment, kilenc kilométerig a zsebemben éreztem a bronzérmet, de a dárdánál hibáztam… Pedig több mint egy perccel vezettem a mögöttem lévő versenytársam előtt, rá is tudtam készülni, de nem ment be. Így visszacsúsztam a hatodik hely környékére, a végére pedig a negyedik helyre jöttem vissza.
– A sorozatot Csehországban, Liberecben fejezték be.
– Liberecben sprintben kellett versenyezni, ez pedig az én távom. Jól kezdtem, sokáig a második helyen haladtam, de az úszást követően lemerevedtek az izmaim, ami miatt ismét be kellett melegítenem őket. Ekkor fejben összezavarodtam, sokan lehagytak, rosszul éreztem magam, de a Spartanban másodpercek alatt változnak a dolgok és az eredmények. Itt tényleg helyezések múlnak egy-két másodpercen. A végén az egyensúlyt simán megcsináltam, majd néhány embert meg tudtam előzni, aztán jött a dárda, ami ismét elrontottam…
Itt sokan hibáztak, én villámgyorsan csináltam a büntető burpee-ket, talán életemben nem csináltam még ilyen gyorsan…
Tudtam, ha innen gyorsan tovább tudok menni, akkor megszerezhetem összetettben a harmadik helyet. A versenyt végül a hatodik helyen fejeztem be, s mivel a riválisom nyolcadik lett, így enyém lett az összetett bronzérem. Mondanom sem kell, hogy nagyon boldog vagyok, sokat dolgoztam ezért.
– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?
– A csehországi versenyt követően másfél hónap szünet következik, a következő verseny pedig október közepén a horvátországi sprint világbajnokság lesz. Tavaly huszadik lettem, most sokkal jobb helyezést szeretnék elérni. Ezért pedig mindent meg is teszek.