Biznisz aprópénzért – Moncz Attila publicisztikája

Kyril Louis-Dreyfus a minap bevallotta, amikor édesanyja, Margarita Bogdanova (a jelenlegi leggazdagabb orosz nő a világon) eladta többségi tulajdonrészét az Olympique Marseille-ben, azt találta mondani, hogy „...soha többé nem akarok csinálni semmit a futballban, ez egy rothadt üzlet”. Na, de tizennyolc évesen ki ne mondana akkora szamárságot, aminek az ellenkezőjét akár már másnap képes lenne megvalósítani, nemhogy érett felnőttként, 22 esztendősen? Négy év alatt akkorát fordult a világ a fiatalemberrel, hogy már tisztes hasznot remél a korábban még lesajnált iparágtól. Mi mással lenne magyarázható, hogy hamarosan ő (illetve a konzorciuma) lesz a tulajdonosa az angol harmadik vonalban (League One) szereplő Sunderlandnak? Erre már csak az EFL-nek (az angol másod-, harmad- és negyedosztályt magába foglaló szervezet) kell rábólintania, ez január közepére várható, és akkor semmi akadálya sem lesz a 37–40 millió font közöttire saccolt üzletnek.
Kyril Louis-Dreyfus a minap bevallotta, amikor édesanyja, Margarita Bogdanova (a jelenlegi leggazdagabb orosz nő a világon) eladta többségi tulajdonrészét az Olympique Marseille-ben, azt találta mondani, hogy „...soha többé nem akarok csinálni semmit a futballban, ez egy rothadt üzlet”. Na, de tizennyolc évesen ki ne mondana akkora szamárságot, aminek az ellenkezőjét akár már másnap képes lenne megvalósítani, nemhogy érett felnőttként, 22 esztendősen? Négy év alatt akkorát fordult a világ a fiatalemberrel, hogy már tisztes hasznot remél a korábban még lesajnált iparágtól. Mi mással lenne magyarázható, hogy hamarosan ő (illetve a konzorciuma) lesz a tulajdonosa az angol harmadik vonalban (League One) szereplő Sunderlandnak? Erre már csak az EFL-nek (az angol másod-, harmad- és negyedosztályt magába foglaló szervezet) kell rábólintania, ez január közepére várható, és akkor semmi akadálya sem lesz a 37–40 millió font közöttire saccolt üzletnek.

Stewart Donald, az előző tulajdonos több mint két évig bírta a hatszoros bajnok, kétszeres FA-kupa-győztes gárda élén, ennyi idő alatt lett elege a szurkolókból. Az üzletember már gyakorlatilag harmadosztályú klubot vett át Ellis Shorttól, és bár a liga szintjéhez képest sokat költött az együttesre, a feljutást nem tudta kiharcolni, előbb ötödik, majd a pandémia miatti összevisszaságban nyolcadik lett vele. „Azt hiszem, a csapat sokkal jobb állapotban van, mint amikor megvettem. Emiatt csak ugyanazt a pénzt akarom kivenni, amit betettem. Megértem, hogy a szurkolók talán nem boldogok amiatt, hol áll a tabellán a Sunderland, de csak azért vagyok bűnös, mert nem értük el a mindenki által óhajtott feljutást. Nem érdemlem meg, hogy csalónak, sarlatánnak vagy tolvajnak minősítsenek” – mondta egyik utolsó tulajdonosi beszédében Donald. A saját matekja szerint 37.6 millió fontot pumpált a Sunderlandbe, a lassan egy éve zajló licit során ennyi volt 74 százalékos tulajdonrészének kikiáltási ára, de sem helyi kötődésű, egykoron a csapatban játszó üzletemberrel (Micky Gray), sem külföldi befektetőkkel (a hongkongi Sammy Yu és az amerikai Mark Campbell) nem tudott dűlőre jutni, ahogyan a drukkerek sem fogadták el „ha ilyen okosak vagytok, álljatok össze, és vegyétek meg ti!” ajánlatát.

Pedig az 1879-ben alapított Sunderland alapvetően vonzó portéka, dacára annak, hogy jelenleg csak a harmadik ligában szerepel. A szurkolói bázisa jelentős és hűséges, a legutóbbi teljesen normális idényben (2018–2019) átlagban több mint 32 ezren látogatták a hazai mérkőzéseket – akkoriban a 20 csapatos Premier League-ben is csak kilenc (!) együttesnek volt jobb mutatója. Az aréna, a Stadium of Light 49 ezer férőhelyes (a profi ligarendszerben csak hét angol létesítmény nagyobb ennél), ráadásul nem is kell bérelni, hanem a klub tulajdona, így aztán a bevételeken sem kell osztozni. A járvány idején sajnos ezzel nem lehet kalkulálni, viszont aligha számol bárki is úgy, hogy a koronavírus miatt örökre zárt kapuk mögött kell játszani a meccseket. Ilyen múltú és támogatottságú egyesületek Angliában sem naponta cserélnek gazdát, az ebbe a kategóriába sorolható alakulatok közül legutóbb az Aston Villa kelt el, még 2018 júliusában, egy egyiptomi milliárdos, Naszef Szaviri lett a befutó.

Louis-Dreyfusszal, illetve a vele társuló, a Sunderlandben eddig is kis tulajdonrésszel bíró uruguayi Juan Sartorival tovább folytatódik a külföldi tőke pozíciószerzése az angol labdarúgásban. Az önnön primátusát hajdan előszeretettel hangoztató szigetországi futball ma már ott tart, hogy a Premier League-ben 15, a The Championshipben 14, a League One-ban a fiatal francia érkezése után négy olyan klub szerepel, amelyben 50 százalék feletti egy külföldi magánszemély, cég vagy cégcsoport tulajdonrésze. A 68 gárda csaknem fele érintett a felvásárlásokban! Igaz, ha figyelembe vesszük, hogy ha egy csapat bekerül a Premier League-be, a legrosszabb esetben is csak a televíziós bevételekből 100 millió fonttal számolhat évente, így aztán máris érthető a nagy befektetési kedv. Még ha egyszerre csak húsz együttes is szerepelhet a paradicsomban... A PL gazdasági erejére két jellemző adat: a Manchester City tízszázalékos tulajdonrészéért tavaly novemberben több mint 370 millió fontot fizetett a Silver Lake amerikai magánbefektetői társaság; a Sunderland bevétele pedig évi 48 százalékkal csökkent azt követően, hogy 2017 tavaszán kiesett az élvonalból. A mostani üzleti lépés nem jelenti azonnali aranybánya megnyitását, ezt támasztják alá Simon Chadwicknek, a Salford Business School professzorának szavai is: „Önmagában a labdarúgás nem támasztja alá az akvizíciót, sokkal inkább úgy tetszik, a klubot további befektetések alapjául szeretnék felhasználni. Inkább lehetőséget vesznek, mint sikert.”

Mondjuk, úgy könnyű, ha a csapatra elköltött 35–40 millió font a vevőnek csak aprópénz. Márpedig Kyril Louis-Dreyfus vagyonát 1.5 milliárd fontra becsülik, azaz ennek még a három százalékát sem szórta el a Sunderlandre. A mama kontóján meg a fia vagyonának két és félszerese pihen. A pénzért elsősorban Kyril édesapja, Robert Louis-Dreyfus dolgozott meg, aki 1993 és 2001 között az Adidast emelte új dimenzióba, többek között megakadályozva, hogy a Bayern München átmenjen a Nike-hoz.

Topmenedzser volt, milliárdos vállalkozói családból, az első saját millióját mégis pókerrel kereste meg. Az ügyeskedés mindig is része volt sportvezetői karrierjének, hiszen például ő javasolta azokat a pénzügyi manővereket Uli Hoenessnek, amelyek miatt a Bayern „atyaúristene” később börtönbe is került, de oknyomozó újságírók szerint a 2006-os vb-rendezésért zajló versenyben ő volt a Német Labdarúgó-szövetség „táskás embere” is. Szeretett klubjából, az OM-ből a „Dél Bayernjét” akarta felépíteni („útközben” csalás és hűtlen kezelés miatt felfüggesztett börtönbüntetést meg pénzbírságot kapott), de kibontakozását a leukémia megakadályozta. Tizenegy évvel ezelőtti halála után felesége és három gyermeke osztozott a vagyonon, Margarita elsőrangú pénzügyi tanácsadót, a svájci nemzeti bank egykori főnökét, Philipp Hildebrandot „szerződtette” élettársnak, így azért Kyril üzleti lépéseit most is vigyázó szemek figyelik otthonról.

„A globális járvány közepette mindannyian tisztában vagyunk a klub jelenlegi nehéz helyzetével, illetve a következő hónapok kihívásaival. Ha azonban mindannyian kivesszük a részünket a munkából, szilárdan hiszem, hogy vissza tudjuk vezetni a Sunderlandet az angol futball legfelső szintjére” – hangzott a srác angliai székfoglalója szenteste. Az biztos, hogy amint az EFL jóváhagyja az üzletet, a Sunderland egyből a 13. legtehetősebb angol klub lesz, és hamarosan talán már nem csupán a Netflix egyébként remek sorozata, a Sunderland 'Til I Die (szabad fordításban: Mindhalálig Sunderland) miatt lesz ismert.

Az előrelépés lehetősége adva van, igaz, sietni kell, mert vélhetően mélyül majd a szakadék a harmadosztály és a felső két liga között, ha a tervezett fizetési sapkát mindenki komolyan veszi. A tervek szerint a League One-ban a bértömeg nem haladhatja meg az évi 2.5 millió fontot, miközben a Premier League-ben egy játékos (!) keres átlagosan évi csaknem hárommilliót. Viszont a járvány annyira tönkretette a kisebb csapatokat, hogy muszáj felülről beavatkozni. Ott azonban mi másra is lehet számítani, ahol nem egy és nem két együttes száz százalékkal is képes volt elszámolni a bér-bevétel arányt?! Ugyanakkor a harmadik ligát bűn lenne „beszántani”, már csak azért is, mert az előző idényben az U23-asok közé tartozó játékosok csaknem 40 százaléka itt kezdte el profi pályafutását, ahogyan az angol válogatott legutóbbi 50 újonca közül 32.

Elsőre nem tetszik bonyolultnak a Kyril Louis-Dreyfus előtt álló feladat: befektetni, nevelni, feljebb lépni, kaszálni. Az induló tőkéje megvan hozzá.