Anglia: öt csapatot kosarazott ki a Pool korábbi trénere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 20:31
Brendan Rodgers, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool kispadjáról 2015 októberében távozó menedzser egy interjúban elmondta, több lehetősége is volt a visszatérésre, ő azonban nyárig biztosan nem ül le újra a kispadra.

Rodgerst elsősorban Garry Monk utódjaként emlegették, azonban a Swansea kispadjára végül Francesco Guidolin ülhetett le. A 43 éves északír tréner elmondása szerint nem csak a walesi együttes kereste meg, hanem további négy gárda is szívesen látta volna, ő azonban nyárig biztosan nem tér vissza.

„Mióta elhagytam a Liverpoolt, öt lehetőségem volt visszatérni a kispadra – mondta Brendan Rodgers a beIN Sportsnak. – Olyan kluboktól kerestek, amelyeket mind tisztelek, én azonban egy kis szabadságra vágytam.”

„Beszéltem Huw Jenkinsszel – a Swansea tulajdonosával – és olyan emberekkel, akiket jól ismerek. Nagyon nyitott voltam, mivel a Swansea egy nagyszerű csapat, és a többi Premier League-ben szereplő klub is az, amelyekhez visszatérhettem volna.”

„Sok időm volt, hogy elgondolkozzak a munkámon, ez pedig remélem, a következő csapatom hasznára válik majd, amely nem szükséges, hogy topklub legyen. Lehet itthon, vagy akár külföldön is. Mindössze a megfelelő lehetőséget várom, olyan munkát, amely izgalmas, és ahol mások fejlődését is tudom segíteni .”

Legfrissebb hírek

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
3 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47
Ezek is érdekelhetik