Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 16:51
null
Jamie Carragher ezúttal sem tett lakatot a szájára (Fotó: Getty Images)
Nem lesz már hosszú életű Rúben Amorim regnálása a Manchester United élén – jósolta Jamie Carragher. Az egykori kiváló védőből lett szakkommentátor szerint a portugál edző kiváló szakember, de edzői elképzelése egyszerűen nem passzol a „vörös ördögökhöz”, így mihamarabb megtörténik a szakítás, annál kisebb veszteséggel ússzák meg a felek a félresikerült „kalandot”. Carragher a hétvégi angol bajnoki forduló után Kerkez Milost is megtalálta, szerinte a Liverpool magyar válogatott balhátvédje iskolás hibát követett el a Crystal Palace ellen 2–1-re elvesztett mérkőzésen.

Ez katasztrófa a Manchester United és Rúben Amorim számára is” – fogalmazott a portugál menedzser manchesteri ténykedésével kapcsolatban Jamie Carragher a Sky Sports Monday Night Football című műsorában. A Liverpool színeiben annak idején több mint 700 meccsen pályára lépő egykori angol válogatott hátvéd szerint az edzőnek és a klub vezetőségének egyszerűen „kezet kellene fogni és tovább kellene lépni”.

Fantasztikus volt, amit Amorim a Sporting Lisszabonnál csinált. De egy olyan menedzser szerződtetése, aki abban a szisztémában játszik, mint ő, egyszerűen nem illik a Manchester Unitedhoz és a klub hagyományaihoz. Csak várják az elkerülhetetlent, pusztán azért, mert nem akarják, hogy emberek veszítsék el a munkájukat. De ennek mielőbb véget kell vetni” – jelentette ki a 47 éves szakértő.

Az eredménytelenség mellett – 27 százalékos győzelmi mutatójával toronymagasan a portugál a legrosszabb Sir Alex Ferguson szerződtetése óta – amiatt is rengetegen kritizálták Amorimot, hogy makacsul kitart 3–4–3-as játékrendszer mellett, annak ellenére, hogy a szisztéma látványosan és sokszor csődöt mondott. Carragher ezzel kapcsolatban úgy véli, ezért nem egyedül az edző felelős.

Sosem kardoskodtam amellett, hogy rendszert kellene váltania. Sok edző azt mondja, a felállás változhat, de a stílus nem. Neki ez a rendszer a gyermeke – állapította meg Carragher. – Ez olyan, mintha Kloppot arra kérnéd, ne támadjon le, vagy Pep Guardiolát arra, hogy ne rövid passzokkal operáljon a középpályán. Ez Omar Berrada, Jason Wilcox vagy Jim Radcliffe (az ügyvezető, a sportigazgató és a többségi tulajdonos – a szerk.) hibája. Ők hozták ide. Tudták mit csinál, mégis idehozták. Az új igazolásokat könnyen be lehetne illeszteni egy négyvédős rendszerbe. Úgy érzem, egy kompetens menedzserrel simán harcolhatnának az európai kupaindulásért.”

A szókimondó szakember a hétvégi fordulóról beszélve nem kímélte honfitársunkat, a szerinte iskolás hibát vétő Kerkez Milost sem, aki vastagon benne volt a Crystal Palace Liverpool elleni győztes találatában – a londoniak 2–1-re verték Szoboszlaiékat.

Sokan azt gondolják, hogy egy hosszú bedobás miatt kapott ki a Liverpool, de szerintem nem – vélekedett Carragher. – Az egy reménytelen labda volt, Munoz felugrott és belecsúsztatott. Ő már a döntetlennel elégedett volt, sétált visszafelé. Nézzük meg a játékosokat, Szalah, Van Dijk, Jones és Chiesa sem a labdát figyelte, Kerkez pedig lehajolt valamiért, talán a sípcsontvédőjét igazgatta, pedig már gyerekként azt tanuljuk, soha ne vedd le a szemed a labdáról! Kerkez lehajolt, ez ezen a szinten olyan hiba, ami elfogadhatatlan! Két passz és vége volt, jött a gól.”

 

Legfrissebb hírek

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
9 órája

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
9 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24
Ezek is érdekelhetik