Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 17:32
null
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
Nem volt messze a bravúrtól a világranglista-5. Taylor Fritz ellen Marozsán Fábián a sanghaji ATP 1000-es tenisztorna második fordulójában, ám hiába nyerte gond nélkül az első szettet, a következő két játszma rövidítésében az amerikai volt összeszedettebb, és 2:6, 7:6, 7:6-ra legyőzte élversenyzőnket.

Először és eddig utoljára a 2024-es ausztrál nyílt teniszbajnokságon (Australian Open) találkozott Marozsán Fábián és a világranglista jelenlegi 5. helyezettje, Taylor Fritz, akkor az amerikai 3:6, 6:4, 6:2, 6:2-re verte a magyar versenyzőt – a megnyert első játszmát ezúttal is előre aláírtuk volna. Az előző körből a tokiói ATP 500-as torna keddi döntőjében Carlos Alcaraztól 6:4, 6:4-es vereséget szenvedő Fritz játék nélkül jutott a második fordulóba, míg éljátékosunk három szettben, 6:1, 4:6, 6:4-re verte meg a szabadkártyával induló, korábbi háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinkát.

A mérkőzés álomszerűen indult a magyar fiú számára, ugyanis az első játszmában 3:2-es vezetésénél elvette az 5. kiemelt amerikai adogatását, majd 5:2-nél újra véghezvitte a bravúrt, így 6:2-re megnyerte a szettet, úgy, hogy ötből két bréklabdát használt ki, 12 nyerőt ütött, s mindössze négy ki nem kényszerített hibát követett el a mindössze 34 percig tartó csatában. Élversenyzőnk ezen kívül a hálónál nyújtott különösen kiemelkedőt, ahol százszázalékos pontossággal dolgozott az első felvonásban.

A második szettben aztán összekapta magát Fritz, a szervái is összeálltak – nem is adott brékesélyt ellenfelének a saját adogatásainál. Marozsán teljesítménye sem esett vissza, de az amerikai javulását jól mutatja, hogy a magyar teniszezőnek négy bréklabdát kellett hárítania. A „megmerevedett frontvonalak” – majd' egy teljes óráig tartott a játszma – egyenesen vezettek a rövidítéshez, amelyben Fritz bírta jobban idegekkel, így 7:6-tal övé lett a második etap.

A harmadik felvonás elején rendkívül magabiztosan adogatott a két játékos, a saját szervajátékukból alig engedélyeztek pontot a másiknak. Fritz például hat ászt ütött és sorozatban háromszor produkált love game-et, de Marozsán sem maradt el sokkal mögötte hatékonyság tekintetében, bár ő nem szórta úgy a védhetetlen adogatásokat, mint ellenfele. A magyar teniszezőnek éppen az amerikai 6:5-ös vezetésénél jött el a holtpont, Fritznek két meccslabdája is volt, de Marozsánnak sikerült 15:40-ről visszakapaszkodnia, s végül megnyernie a gémet. A „nagy mentés” után nem is maradt szuflája teniszezőnknek a rövidítésre, amelyben mindössze egy pontot sikerült nyernie, így 2:6, 7:6, 7:6-tal az esélyesebb amerikai jutott tovább a 3. fordulóba, ahol a francia Giovanni Mpetshi Perricard lesz az ellenfele.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (9 196 000 dollár, kemény borítás)
Taylor Fritz (amerikai, 5.)–Marozsán Fábián (magyar) 2:6, 7:6 (7–4), 7:6 (7–1)

 

Legfrissebb hírek

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Az ötödik kiemelt Nakashima vár Marozsánra az Almatiban zajló tenisztornán

Tenisz
2025.10.14. 15:00

Marozsán, miután sikerrel rajtolt Almatiban: Leginkább a szervámat emelném ki

Tenisz
2025.10.13. 14:34

Marozsán két szettben jutott tovább Almatiban

Tenisz
2025.10.13. 09:43
Ezek is érdekelhetik