Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 19:30
null
Kukely Anna négy gólt szerzett (Fotó:mkcse.hu)
Tizennyolc percig tartotta a lépést a görög OFN Ioniasz az esélyesebb óváriakkal, a magyar együttes már a szünetben hét góllal vezetett, végül 31–17-re győzött a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. Folytatás vasárnap, szintén Mosonmagyaróváron.

Már előzetesen kedvező helyzetbe került a mosonmagyaróvári női kézilabdacsapat, Tóth Gabrielláéknak ugyanis egy láncreakciónak köszönhetően elegendő csupán egy párharcot megnyerni az Európa-liga főtáblájáért, a görög OFN Ioniasz ellen ráadásul mindkét mérkőzést hazai pályán játszhatják.

Az óváriak feltett szándéka volt, hogy a félprofi, de így is jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező görög együttes ellen már az első, pénteki meccsen eldöntsék az érdemi kérdéseket, ám ehhez mindenképp javítani kellett a játékon, mivel szerdán némi meglepetésre a magyar bajnokságban az Alba Fehérvár mindkét pontot elvitte az UFM Arénából.

Eleinte bátran állták a sarat a Ioniasz kézilabdázói, különösen a montenegrói beálló, Szaszka Davidovics okozott kellemetlen perceket, aztán a félidő derekára azért kezdett kijönni a két keret közötti különbség. Feljavult a mosonmagyaróvári támadójáték – jót tett Katarina Dzsaferovics beállítása – és egyre nőtt a különbség. Ráadásul a kapuban Csatlós Csenge is hozzátette a magáét, kilenc percig nem lőttek gólt a görögök. 17–10-es mosonmagyaróvári előnnyel mehettek szünetre a felek.

Csatlós-védés után Tóth Gabriella hatodik kísérletéből megszerezte a negyedik találatát – jól kezdték tehát a kisalföldiek a második játékrészt. A görögök részéről Lamprini Cakalu tűnt ki, a rutinos irányító csapata 12., saját maga hatodik gólját szerezte meg a 37. percben. Kukely Anna értékesített hetesével három perccel később már tízre nőtt a különbség, az irányító elkapta a fonalat, akcióból is betalált Magdalini Kepeszidu kapujába.

Forgatta csapatát Dragan Adzsics, kipróbált több sort és játékrendszert. Mindezt különösebb tét nélkül tehette, hiszen az utolsó tíz percre tizennégy gólos előnnyel vágott neki az Óvár, ennyi idő alatt kétszer annyi találatig jutott, mint ellenfele. Mindkét edző komolyan vette a mérkőzést, a hajrában még kikérték a maguk idejét, pedig az érdemi kérdések rég eldőltek már. Háfra Noémi szép gólja után mosolyoghatott – volt ok az örömre a kisalföldiek részéről, megérdemelten győztek végül 31–17-re.

Folytatás ugyanitt és ugyaninnen vasárnap délben.

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ 
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE–OFN IONIASZ (görög) 31– 17 (17–10)
Mosonmagyaróvár, 525 néző. V: Jakovljevics, Kovacsevics (szerbek). 
MOSONMAGYARÓVÁR: Arenhart – Falusi-Udvardi 3, Quist 3, TÓTH G. 7 (1), Wolfs 2, Háfra N. 3, Kazai 1. Csere: CSATLÓS (kapus), TATAR, Tyiskov-Helembai 2, Kukely A. 4 (1), Stranigg 2 (1), DZSAFEROVICS 4, Molnár D. Edző: Dragan Adzsics
IONIASZ: M. Kepeszidu – Szimonovics 1, Franku 1, N. Kepeszidu 1, Krnics, Davidovics 4, Sztujannidu 1. Csere: Ruszu 1, CAKALU 8 (2), Jannopulu, Gaszpari. Edző: Panajotisz Gusziosz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–2. 14. p.: 7–5. 17. p.: 8–7. 25. p.: 13–7. 36. p.: 20–12. 44. p.: 25–14. 50. p.: 29–15. 53. p.: 30–16. 57. p.: 30–17. Kiállítások: 2, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Dragan Adzsics: – Jobb játékosaink vannak arra, hogy az ilyen találkozókat jó tempóval játsszuk, így ez is volt a taktikánk. Elégedettek vagyunk, és megpróbáljuk vasárnap ugyanezt megismételni, de szeretnénk a játék néhány elemében tovább fejlődni, mert a következő időszakban sok fontos meccsünk lesz.
Panajotisz Gusziosz: – Nem vagyunk hozzászokva ilyen szintű mérkőzésekhez sebesség szempontjából és fizikálisan sem, annak ellenére, hogy az előző idényben az Európa-kupában szerepeltünk. Nem elég hosszú a padunk, hogy ugyanazt a teljesítményt fenn tudjuk tartani hosszabb perióduson keresztül. Nem mindenki képes ugyanazt a játékminőséget hozni a csapatban, mint az első sorunk, így nem tudjuk huzamosabb ideig ugyanazt a játékot mutatni. Természetesen gratulálok a győzelemhez a magyar együttesnek, készülünk a vasárnapi találkozóra, és próbálunk alakítani valamit, hogy tovább versenyben legyünk.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
Tegnap, 17:58

Változott a DVSC Vámos Petráék elleni BL-meccsének időpontja

Kézilabda
Tegnap, 16:12

Golovin Vlagyimir keretet hirdetett az Eurokupára

Kézilabda
Tegnap, 13:39

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Vég, kezdet nélkül – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.09.27. 23:38

Női kézi BL: döntetlent játszott a Podravka az Odensével

Kézilabda
2025.09.27. 21:27

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik