A bankszámlát nem lehet kitenni a vitrinbe: miért maradt Kaká?

Nem jött össze. Hiába kínált őrült összeget a Manchester City labdarúgócsapata Kakáért, az AC Milan brazil klasszisáért (az átigazolási sagát percről percre itt követheti!), a támadó középpályásnak nem kellett a City pénze, és maradt a milánói piros-feketéknél. Hogy miért? Nos, ennek több összetevője is van. Megkíséreljük összefoglalni, segítségül hívva szakembereket és játékosokat egyaránt.

Az első ok a presztízs. Ugyan a gúnyos United-cukkolás („Pénzen nem lehet történelmet venni!") sántít kicsit – a Citynek bajnoki, kupa-, Ligakupa- és európai kupagyőzelme is van –, de tény: a „kékek” közelmúltja nem valami fényes.

Ez pedig nagyon sok mindent meghatároz az átigazolási piacon is. Hiába a pénz, egy, a középmezőnyben vergődő, európai szereplésről az esetek többségében csak álmodó csapat nem lesz vonzó az igazán jó játékosoknak.

„A karrierem szempontjából öngyilkosság volna, ha a Citybe mennék. Miért tenném? Teljesen értelmetlen lenne” – nyilatkozta Cesc Fabregas, az Arsenal spanyol klasszisa, aki pedig mindössze 21 éves, és nem is nyert meg mindent, ami megnyerhető, tehát (még) erős a motivációja a trófeahalmozásra.

Az, hogy az öt évvel idősebb, már tényleg (szinte) minden címet begyűjtő Kaká is erre a következtetésre jutott, ugyancsak nem meglepő. Egy ilyen szintű játékosnak ugyanis az az eshetőség, hogy lemaradhat az európai kupaküzdelmekről, és a bajnoki 5. helyért küzd az elsőség helyett, nem vonzó – márpedig ebben az évben még a zseniális brazillal sem jutna előrébb a City.

Egy fecske nem csinál nyarat, mondják, no de hol a Citynél az az egy fecske?

A manchesterieknek világklasszis játékost még nem sikerült szerződtetniük (nem, Robinho az eddigi európai teljesítménye alapján nem az, bármilyen tehetséges is…), „csak” jó játékosokat a Premier League-ből és külföldről.

Amíg viszont nincs eredmény és világklasszis, addig nem jönnek a többiek sem, és az arab tulajdonosok könnyen ráébredhetnek arra, hogy a jelenleginél azért okosabban is lehetne építkezni.

Egy jó menedzserrel és a City anyagi forrásaival az európai kupaszereplést a nagy konkurencia ellenére is biztosítani lehetne. Ehhez viszont nem szupersztárok kellenek, hanem a bajnokságban már korábban bizonyító, nagyon jó futballisták, megspékelve néhány fiatallal – érdekes, a City akadémistái kevesebb lehetőséget kapnak a „hatalomátvétel” óta. Hogy Sven-Göran Eriksson bízott jobban a fiatalokban? Vagy azok formája esett vissza? Ez jó kérdés…

A City addig nem fog előrelépni, amíg a középmezőnyben vegetál. A Chelsea példája mutatja, hogy a rengeteg pénz igenis hozhat eredményeket, csakhogy a londoniak hosszú ideje az élmezőny tagjai voltak az Abramovics-éra előtt is, még ha nem is a bajnoki címre, hanem a dobogóra hajtottak többnyire.

Egy KEK-győzelem, FA-kupa-sikerek, Vialli, Di Matteo, Zola, Hasselbaink és számottevő eredmények után már könnyebben lehet szórni a pénzt edzőre, játékosokra, és összehozni egy bombaerős csapatot. A 11. helyről, Micah Richardsszal, Didi Hamann-nal, Danny Millsszel, Shaun Wright-Phillipsszel (és ezt nem a lebecsülés mondatja velünk) ugyanez jóval nehezebb, szinte lehetetlen.

Kaká helyett alighanem kisebb lépésekben kellene gondolkodni a City vezetőségének. Mert pénz, paripa, fegyver van, de a presztízs visszanyeréséhez munkára és élmezőnybeli tagságra van szükség. Bellamyra, De Jongra, Bridge-re – nem világklasszisokra.

És nem is százmilliós ajánlatokra.