A Kis Gábor vezetőedző által irányított szentesi alakulat 13–12-es miskolci vezetésről fordította meg a mérkőzést, és lett kilencedik.
A 11. helyért zajló helyosztó nyitóütközete szintén szoros csatát hozott az Eger és az UVSE között, az első, a második és a harmadik szakasz után is döntetlen volt az állás, sőt, még az utolsó perc is „egálról” indult. Végül a fővárosi együttes Korbács Gábor 38 másodperccel a vége előtt, emberelőnyben lőtt góljával nyerte meg a meccset. A második mérkőzést szerdán Budapesten rendezik.
FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 11. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
ONE EGER–UVSE 11–12 (3–3, 3–3, 2–2, 3–4)
Eger, Bárány-uszoda, 100 néző. V: Ifj. Kenéz, Pintér J.
EGER: Borbély – SALAMON 2, Rádli , ÁDÁM E. 3, Gólya 2, Szalai 1. Dóczi 1. Csere: Sári, Sudár 1, Tomozi, Biros V. 1, Klebovicz. Edző: Biros Péter
UVSE: Csiszer – KORBÁCS 3, KOVÁCS K. 2, BAKSA J. 3, LADIK 2, Herczeg 1, Kovács L. Csere: HEGEDÜS Z., Gidófalvy 1, Hegedüs Cs., Tóth K., Fazekas A, Budai. Edző: Vincze Balázs
Emberelőny-kihasználás: 11/5, ill. 7/4
Gól – ötméteresből: 0, ill. 3/3
Kipontozódott: Sári (32. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Biros Péter: – Jól pólózott az UVSE maximálisan kihasználták a hibáinkat. Megengedhetetlenül sok akciógólt lőttek. Felnőtt játékosaim sok hibát követtek el a fiatal újpestiek ellen. Még nem dőlt el a párharc, de számunkra nehéz lesz a szerdai visszavágó is.
Vincze Balázs: – Reményekkel jöttünk és örömmel távoztunk Egerből. Örülök, hogy idegenben először sikerült meccset nyernünk hat ifjúsági játékossal a sorainkban, Ezek a rájátszásos párharcok rendre egy góllal dőlnek el, remélem szerdán is sikerül győznünk.
A 9. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
PannErgy-MVLC-Miskolc–Metalcom Szentes 13–14 (4–3, 2–2, 5–7, 2–2)
A párharcot a Szentes nyerte 2–0-ra.
Jegyzőkönyv később…
KÉSŐBB
AZ 5. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
19.00: Genesys OSC Újbuda–EPS-Honvéd