Soha nem látott negatív csúcsot állított fel a török másodosztályú Malatyaspor

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 19:16
null
Nem volt esélyük, de becsülette végigvitték az idényt (Fotó: X/Yeni Malatyaspor)
A profi labdarúgásban soha nem látott negatív csúcsot állított fel a Yeni Malatyaspor együttese azzal, hogy a török másodosztályú labdarúgó-bajnokság (TFF 1. Lig) 2024–2025-ös idényének minden egyes mérkőzését elveszítette.

A labdarúgás világában (mindkét nemet figyelembe véve) azért nem példa nélküli, hogy egy csapat minden meccsét elveszítse egy adott bajnoki idényben. Az angol nyelvű Wikipédia gyűjtése szerint eddig hat alkalommal fordult ez elő: így például az izraeli élvonal 1949–1950-es idényében a Maccabi Nesz Ciona, míg a gibraltári élvonal 2013–2014-es évadában a Gibraltar Phoenix volt képes ilyen „peformanszra”, de az angol 14.(!) vonalban vagy a skót női élvonalban is fordult már elő hasonló.

A török másodosztályú Malatyaspor tragikus idénye két ok miatt is egyedülálló: egyrészt erre egy profi ligában került sor (a fent említett hat esetet amatőr vagy félprofi bajnokságban jegyezték fel), másrészt húszcsapatos, 38 fordulóból álló bajnokságban eddig még sohasem volt példa ilyesmire.

Jogosan tevődik fel egyébként a kérdés: mi vezetett idáig egy olyan klubnál, amely a 2019–2020-as idényben még az Európa-liga selejtezőiben volt érdekelt? A sárga-fekete klub mélyrepülésének oka prózai, egyben tragikus, ugyanis az akkor már másodosztályú egylet a 2023 tavaszi földrengés (amelyben a csapat kapusa is életét vesztette) okozta károk miatt (az élvonalbeli Gaziantep, Hatayspor kettőshöz, illetve a szintén másodosztályú Adanasporhoz hasonlóan) visszalépett a bajnokságtól, nem esett ki, viszont a másik három együttessel szemben nem tudta kiheverni a katasztrófa hatásait.

A jelenlegi idényben a Malatyaspor már jelentős gazdasági gondokkal küzdött. A bajnokságot rendkívül fiatal (a keret legidősebb tagja 24 éves – a szerk.), saját nevelésekre támaszkodó csapattal, légiósok nélkül játszották végig. A klubot a fizetések többszöri elmaradása miatt a török szövetség (TFF) 2024 decemberében 18 pontos levonással sújtotta, továbbá még augusztusban nem játszotta le a Pendikspor elleni bajnokit, így a 3–0-s vereség mellett további három pontot levont tőle a TFF.

A végeredmény: a szebb napokat látott Malatyaspor 38 meccsen 38 vereséggel, –21 ponttal, 14 szerzett és 153 kapott góllal, azaz –139-es gólkülönbséggel végzett a tabella utolsó helyén, így kiesett a harmadik vonalba.

 

Legfrissebb hírek

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
9 órája

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
Tegnap, 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34
Ezek is érdekelhetik