A visszavonult Gyurcsány Ferenc sportminiszter is volt, majd ő szüntette meg a minisztériumot

Munkatársainktól  Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 19:39
null
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter sajtótájékoztatót tartott a 2006-os úszó Európa bajnokság helyszínének változásával kapcsolatos kormányzati feladatokról. Az eseményen tiszteletbeli úszóvá avatták Gyurcsány Ferencet, a miniszter kapott egy úszósapkát és egy úszószemüveget. Mellette Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség akkori elnöke (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Csütörtökön Dobrev Klára bejelentette, hogy férje Gyurcsány Ferenc lemond a Demokratikus Koalícióban betöltött elnöki posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, távozik honi közéletből és az országgyűlési választáson sem indul. Ráadásul a házaspár el is válik. Alábbi összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttük, hogy 2002 és 2004 között a Medgyessy-kormány sportminisztereként, majd utána miniszterelnökként milyen hatást gyakorolt tevékenysége a magyar sport világára. Világklasszisok Nemzet Sportolójává választását vétózta meg, diplomáciai botrányt okozott, s jelentős sporttámogatási ígéretek hiúsultak meg az irányítása alatt.

Gyurcsány Ferenc a Medgyessy-kormány tagjaként a máig utolsó sportminiszter, aki 2003. május 19-től, 2004. október 4-ig töltötte be a sportért felelős politikai vezető szerepét, aztán Medgyessy Péter lemondása után előbb miniszterelnökként folytatta pályafutását, s első intézkedései közé tartozott kormányfőként a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium megszüntetése, amivel együtt a sportügyeket a Miniszterelnöki Hivatal alá rendelte, a sportért felelős politikai vezetőnek pedig az akkor 37 éves kajakos olimpiai bajnok Ábrahám Attilát nevezte ki címzetes államtitkárnak.

Így mutatta be Gyurcsány Ferencet a Nemzeti Sport 2003. május 8-i száma

Másfél évvel korábban kezdődött a Gyurcsány-éra a honi sportéletben, amikor teljesen váratlanul a sport területén amatőr Gyurcsány Ferenc 2003. május 19-én került a távozó Jánosi György helyére a miniszteri bársonyszékbe. Nevéhez fűződik többek között az akkori sporttörvény módosítása, ami többek között a Nemzeti Sportszövetségről rendelkezett, valamint létrehozta a kormány melletti tanácsadó, javaslattevő testületet, a Nemzeti Sporttanácsot. Utóbbi szervezetnek Vitray Tamással együtt volt társelnöke. A tanács – amely 2010-ig működött – érdemi munkát nemigen végzett azon túl, hogy a Kádár-rendszer emblematikus alakjainak kifizetőhelyéül szolgált.

Az említett Sporttörvény rendelkezett amúgy a Nemzet Sportolója cím alapításáról is, s ő javasolta a díj első 12 kitüntetettjét is. Albert Flórián (labdarúgás), Balczó András (öttusa), Keleti Ágnes (torna), Gyarmati Dezső (vízilabda), Hammerl László (sportlövészet), Kulcsár Győző (vívás), Polyák Imre (birkózás), Portisch Lajos (sakk), Puskás Ferenc (labdarúgás), Székely Éva (úszás), Ivánkay Mária (asztalitenisz) és Zsivótzky Gyula (atlétika) kapta meg először a Nemzet Sportolója címet.

Nem cáfolt feltételezések szerint azért került be a Nemzet Sportolóiról szóló törvénybe a 60 éves korhatár, hogy minden idők egyik legjobb magyar sportolónője, az Orbán Viktor mellett 2002-ben nyíltan állást foglaló Egerszegi Krisztina ne teljesíthesse a kritériumokat és hasonló személyes, politikai megfontolások miatt szerepelt a kritériumok között a kiemelkedő edzői, sportvezetői tevékenység is, noha végül Balczó András is megkapta a kitüntető címet, dacára annak, hogy ezt a feltételt nem teljesítette, sőt kijelentette, hogy nem hajlandó átvenni a kinevezést, ha ehhez Gyurcsány Ferenccel kell kezet fogni. A Fidesz és Orbán Viktor politikáját támogató Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Kárpáti György Nemzet Sportolójává választását viszont maga Gyurcsány akadályozta meg, ameddig ez a hatalmában állt. (A Nemzet Sportolói ma már maguk választanak új tagot maguk közé, a kormányzati jóváhagyás jobbára csak formaság.)

A 2006 októberi brutális hatósági terrort követően maga látta be, hogy jobb, ha nem vesz részt Puskás Ferenc temetésén, a világhírű játékos özvegye ugyanis kijelentette, ha Gyurcsány beteszi a lábát a gyászmisére, akkor ő fogja elhagyni a Szent István Bazilikát.

Gyurcsány sportminiszterségének idején, a 2004-es Magyar Nagydíjon mutatkozott be a Formula–1 egyetlen magyar versenyzője, Baumgartner Zsolt. A magyar kormány 2003 végén négymillió dollárt – akkori árfolyamon 850 millió forintot – ígért a pilóta szereplésének támogatására, ám az idény előtt egy hónappal kiderült, hogy a pénzt hitel formájában akarják adni. Információink szerint később csak az említett összeg tizedét fizették ki.

Gyurcsány volt az is, aki leállíttatta az első Orbán-kormány alatt beindított stadionrekonstrukciós és a labdarúgó utánpótlás Bozsik-programot. Országszerte félbehagyott lelátók és több ezer, addig gyerekekkel foglalkozó, elbocsátott edző és több tízezer szélnek eresztett sportoló fiatal keserűsége jelezte a mérhetetlen pusztítást.

Bár csak másfél éven keresztül volt Gyurcsány Ferenc sportminiszter, mégis beleesett egy nyári olimpia (az athéni), ám ő éppen az esemény előtt nem sokkal ajánlotta fel lemondását.

Gyurcsány sportminiszterségéhez köthető a 2006-os úszó Európa-bajnokságra beígért, Lágymányosra tervezett uszodakomplexumra elkülönített 7.2 milliárd forintnyi támogatás is – mint emlékezetes, végül a Margitszigeten rendezték a kontinenstornát, amelyen a mieink mindkét aranyérmét Cseh László szerezte 200 és 400 vegyesen.

2005 februárjában a 0–0-val végződő Szaúd-Arábia–Magyarország felkészülési labdarúgó mérkőzést követően diplomáciai botrányt kavart az MSZP ülésén elhangzott mondataival: „A szaúdi királyságot nagyon sokszor vádolják azzal, hogy igazából a világ terrorizmusának legaktívabb pénzügyi támogatói közé tartoznak bizonyos családok. És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény.”

Noha Gyurcsány 2004 októberétől már a miniszterelnöki tisztséget töltötte be, két sporttal kapcsolatos ügyet még mindenképpen meg kell említeni, ha a közéletből most kivonuló politikus alakját idézzük fel. Az akkori kormányfő elutazott Cardiffba a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra pályázó magyar-horvát közös pályázatot képviselő delegáció kíséretében, hogy a prezentáció utáni eredményhirdetésen a Gyárfás Tamás vezette stábbal ünnepelhesse a hazai várakozás szerinti fényes sikert. Gyurcsány egyetlen politikusként maradt a walesi fővárosban, hogy a várt dicsfényben fürödhessen – az eredmény ismert: a magyar pályázat nulla szavazatot kapott, a 2012-es Eb-t Lengyelország és Ukrajna közösen rendezte, mi pedig a svédek és a hollandok mögött a harmadik helyen zártunk a selejtezőn, vagyis lemaradtunk a 16 csapatos tornáról.

Gyurcsány Ferenc vezetékneve kifogott a horvátokon. 2006-ban Magyarország és Horvátország miniszterelnökei hazáik Eb-pályázatáról szóló sajtótájékoztatójukon mezekkel ajándékozták meg egymást (Fotó: Nemzeti Sport, archív)

Szintén Gyurcsány miniszterelnökségének idején zajlott a 2008-as pekingi olimpia, ahonnan a magyar csapat az elmúlt évtizedek legrosszabb eredményével, három arany- öt ezüst- és két bronzéremmel tért haza. A kormányfő néhány nap erejéig a helyszínen szurkolt.

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök figyel az egyik birkózómérkőzésen a Kínai Agrárudományi Egyetem sportcsarnokában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

Legfrissebb hírek

NB II: az ötgólos vereség után Dajka László azonnal lemondott vezetőedzői posztjáról

Labdarúgó NB II
2024.08.18. 20:20

6 étel és ital, amely káros a sportolóknak

Csupasport
2018.11.23. 15:08

Dányi Szilárd visszautasítja az Újpest rasszista megbélyegzését

Labdarúgó NB I
2007.05.18. 16:02
Ezek is érdekelhetik