Tovább menetel az ETO, egyre nehezebb helyzetben a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2025.05.09. 22:00
null
Fotó: Török Attila
Az ETO FC Győr 1–0-ra legyőzte odahaza a Fehérvárt a labdarúgó NB I 31. fordulójának pénteki, nyitó mérkőzésén.

 

LABDARÚGÓ NB I 
31. FORDULÓ 
ETO FC Győr–Fehérvár FC 1–0 (1–0)
Győr, ETO Stadion, 6689 néző. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Krpics (52.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem kellett játék a két szurkolótábornak, igencsak jól elszórakoztak egymás üdvözlésével már a főszereplők melegítése közben is. Ez persze nem volt másképp a múltban sem, ahogy az ETO és a Fehérvár őszi összecsapásán sem (3–1), ám ezúttal az akkori meccshez képest feltűnően kevesebben kísérték el a piros-kékeket Győrbe, ez pedig jól jelzi, mekkora bajba került a tavasszal a 2010-es évek egyik legjobb magyar csapata. Tímár Krisztián korábbi kenyéradója otthonában az első, Vidi-edzőként aratott győzelmére készült, s egyben arra, hogy megszakítsa a hazaiak tizenhárom mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. Ehhez az ETO részéről rendkívüli formahanyatlásra, a Vidi részéről rég nem látott formajavulásra lett volna szükség. A kezdőcsapatok kihirdetésekor egy jó hírt már feljegyezhetett a Fehérvár: az idénybeli kitűnő teljesítményét az elmúlt hetekben szép gólokkal csinosító Samsindin Ouro megsérült, kikerült a győriek keretéből, a helyét pedig a januári igazolás, az eddig kevés szerephez jutó Ledio Beqja vette át.

Rendkívül agresszív letámadást választott a fehérvári csapat, már az ellenfél védekező harmadában több labdaszerzés összejött, a harmadik percben Ivan Saponjics akrobatikus mozdulattal a kaput is veszélyeztette. Törvényszerű, hogy az erőnlétileg a lehető legjobban felkészített együttesek sem sokáig bírják ezt a tempót, ám a vendégek bánhatják, hogy nem igazán mutatkozott meg további helyzetekben a nagy energiabefektetésük. Akármilyen sebességfokozatokat tartogattak még a csapatok, sok izgalmat nem okoztak az első félidőben. Rengeteg pontatlanság jellemezte a játékot, sajnos még csak azt sem lehet állítani, hogy az utolsó vagy az utolsó előtti passzok hiányoztak volna a támadásokból, még addig sem jutottak el a felek, mindössze kósza lövésekig.

A második félidő is Vidi-helyzettel indult, de Alekszandre Kalandadze éles szögből nem találta el a kaput. A szünet után már a győri támadások is gyorsabban épültek, sokkal nagyobb lendülettel vitték végig a labdaszerzések utáni kontraakciókat, ám így is váratlan volt, hogy az 52. percben a mérkőzés első szöglete után (Vitális Milán végezte el) Miljan Krpics vezetést szerzett a hazaiaknak – a szerb-magyar belső védő először volt eredményes az OTP Bank Ligában.

Mihez kezd a Fehérvár hátrányban? – adódott a kérdés, az 57. percben egy beívelést követően Nicolás Stefanelli emelte kapura a labdát kiszorított helyzetből, és Samuel Petrásnak kellett megnyúlnia ahhoz, hogy kipaskolja a labdát a hosszú sarok elől. A 64. percben Claudiu Bumba varrhatta volna el a szálakat, de Dala Martin a helyén volt, lábbal védte a győri 10-es közeli próbálkozását. Percekkel később Bánáti Kevin sem használt ki egy ígéretes szabadrúgás-variációt, túlfutott a labdán, ezért nem talált kaput. Nem úgy Nadir Benbuali, aki nagyszerű mozdulattal, félfordulatból talált be, ám néhány centivel biztosan lesen volt, hiszen a partjelző és hosszú vizsgálódás után a VAR is így látta. A feszült hangulatú hajrában már csak az ETO alakított ki lehetőségeket, így a februári egymás elleni meccshez hasonlóan 1–0-ra nyert, és immár tizennégy meccses a veretlenségi sorozata. A fehérváriak a vereségükkel még nagyobb gondot cipelve várhatják a bajnokság utolsó két meccsét…


ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC30179456–28+2860
  2. Puskás Akadémia30176749–33+1657
  3. Paksi FC30167762–43+1955
  4. ETO FC Győr311410748–35+1352
  5. MTK Budapest301271149–41+843
  6. Diósgyőri VTK301011938–45–741
  7. Újpest FC308121033–41–836
  8. Fehérvár FC31871634–46–1231
  9. Nyíregyháza Spartacus30871528–50–2231
10. Zalaegerszegi TE307101335–42–731
11. Debreceni VSC30861647–55–830
12. Kecskeméti TE304121429–49–2024

 

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
20 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Semmilyen viszonyom nem volt Garancsi Istvánnal – Pető Tamás

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 15:13

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Székesfehérvár polgármestere válaszolt Garancsi Istvánnak, és nem finomkodott

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 20:30

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Paks, Puskás Akadémia, ETO: még hiányos a lista, de lehet jól ismert klub az első európai ellenfél

Európa-liga
2025.05.26. 11:21
Ezek is érdekelhetik