Vizes vb: Märcz Tamás kihirdette az utazó keretet

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 10:16
null
Vámos Márton is tagja a vizes vb-re készülő keretnek (Fotó: Balogh László)
Kijelölte keretét a másfél hét múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A Magyar Vízilabda-szövetség szerdai közleménye szerint a szakember Kovács Gergő személyében egy tartalékot is magával visz a közvetlenül a torna előtt Japánban sorra kerülő edzőtáborba.

„Nagyon nagy verseny volt a csapatba kerülésért, talán nagyobb, mint az elmúlt években. Annak ellenére, hogy a felkészülés elején ketté lett választva a keret, folyamatosan igyekeztem figyelni mindenki teljesítményét, így próbáltam meghozni az adott helyzetben a legjobb szakmai döntést. Végül emellett a tizenhárom játékos mellett döntöttem. Minden posztra van alternatívánk, erősek leszünk” – mondta a szakvezető, akinek tanítványai a hét közben megnyerték a margitszigeti BENU-kupát, Hollandiát, Franciaországot és Görögországot is legyőzve.

A dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő világbajnokságra utazó keretbe két olyan játékos került be, aki részt vett júniusban a világliga belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjében: Jansik Dávidnak és Bátori Bencének sikerült beverekednie magát.

A magyarok a szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatják a felkészülést, majd pénteken utaznak Japánba. A vb-n július 15-én Új-Zéland ellen kezdik a csoportkört, amelyben még Spanyolországgal és a Dél-afrikai Köztársasággal mérkőznek majd.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Bátori Bence (Szolnok), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Legfrissebb hírek

Vizes vb: tizenkét éves szupertehetség is a kínai úszócsapatban

Úszás
2025.05.22. 10:57

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Aranyesélyes válogatottakat szeretne 2027-re és 2028-ra az MVLSZ elnöke

Vízilabda
2025.05.17. 11:44

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.05.07. 16:52

Nemzeti Sportrádió: Varga Zsolt értékelte a világkupa-szereplést

Vízilabda
2025.04.17. 22:08

Varga Zsolt: Fontos visszajelzéseket kaptunk

Vízilabda
2025.04.15. 10:25

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
2025.04.13. 19:49

Vereség a görögöktől, a bronzért játszhat a férfi vízilabda-válogatott a világkupa szuperdöntőjében

Vízilabda
2025.04.12. 19:35
Ezek is érdekelhetik