Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

– Túl vannak már a nehezén?
– Az alapozó munka nagyját már elvégeztük, játszottunk edzőmeccseket is, de még érződött, hogy össze kell szoknia a csapatnak – mondta lapunknak a Ferencvárostól nyolc év után távozó világbajnok center, Német Toni, aki az új idényben a horvát Jadran Splitet erősíti.

–  Pályafutása során először állt légiósnak. Milyenek az eddigi tapasztalatai?
– Ugyanolyan fárasztó a felkészülési időszak, mint a magyar csapatoknál, viszont teljesen más az edzések felépítése. Ritkábban kell erős időt úsznunk, inkább pillangózunk, hogy a vállainkat dolgoztassuk, olykor csak karral tempózunk. Nagy hangsúlyt fektetnek a test test elleni küzdelemre is, egyszóval más a felfogás, amihez hozzá kellett szoknom, de hamar megkedveltem. Nagyon pozitívak a benyomásaim, alig várom, hogy szeptember végén elkezdődjön a bajnokság.

Három évvel ezelőtt a spliti Európa-bajnokságon ezüst-, két éve a fukuokai világbajnokságon aranyérmes lett a válogatottal Német Toni, aki tavaly a dohai vb-n még ott volt a csapatban, azóta viszont nem utazott nagy világversenyre. A tokiói után a párizsi olimpiáról is lemaradt a tapasztalt center, aki kért egy év szünetet Varga Zsolt szövetségi kapitánytól, de az új idényben visszaverekedné magát a keretbe. „Szerettem volna felépíteni magamat – indokolta a kihagyást Német Toni. – Remélem, számítanak még rám a válogatottban és csörög majd a telefonom, hogy megkapjam a lehetőséget a bizonyításra. Biztosan segít, hogy új közegbe kerültem, új ingerek érnek Horvátországban. Nem sülhet el rosszul a spliti kaland, hajt a bizonyítási vágy, hogy újra megcélozzam a válogatottságot. Az olimpiáról sem mondtam le, küzdeni fogok az álmomért.”

– Mennyire volt nehéz alkalmazkodnia a megszokottól eltérő játékrendszerhez?
– Kihívást jelentett, mert teljesen máshogy gondolkodnak a posztomról. A Jadranra nem jellemző a beúszkálás, ketten vagyunk klasszikus centerek a csapatban, a délszláv vízilabda sajátosságainak megfelelően nagyobb a felelősségünk. Előfordul, hogy helyet csinálunk egymásnak, de alapvetően minket keresnek a labdával, folyamatosan figyelnünk kell a bejátszásokra.

– Kimagaslóak a fizikai adottságai, ereje teljében van, szóval biztosra veszem, hogy felveszi a kesztyűt.
– Muszáj, mert brusztolósabbak lesznek a meccsek, mint Magyarországon. A nálunk gyengébb csapatoknak is van egy-egy keménykötésű bekkjük, akik ellen egyáltalán nem könnyű érvényesülni. Meglepődtem, hogy némelyik tizennyolc-tizenkilenc éves srác csaknem olyan erős, mint én, de ez is csak motivál: még többet kell dolgoznom, hogy ne maradjak alul.

– Nyolc év alatt mindent megnyert a Ferencvárossal. Gyanítom, hogy eddig is akadtak megkeresései, miért éppen most döntött a távozás mellett?
– Mindig is vonzott a légióskodás, az utóbbi néhány évben újra meg újra felvetődött, hogy kipróbálnám magam külföldön. Nem mondom, hogy korán jött a lehetőség, de még fiatal vagyok, van bennem erő és elszántság. Nehéz volt a búcsú, mert nagyon sokat köszönhetek a ferencvárosiaknak – többek között azt is, hogy mindenben segítették az átigazolásomat. Remélem, ha úgy alakul, visszavárnak, de egyelőre szeretném megmutatni, hogy a horvátoknál is megállom a helyem.

– Hogy ment a beilleszkedés? Megtalálta a helyét az új közegben?
– Légiósként értelemszerűen többet várnak tőlem, igyekszem felnőni a feladathoz. Az elején mentálisan is elfáradtam, de megszoktam, hogy sok mindenre kell figyelnem. Szerencsére gyorsan megkedveltek a srácok, gyakran mondogatják, hogy már közéjük tartozom. A fiatalok kimondottan érdeklődők, kérdezgetnek a magyarországi tapasztalataimról, figyelik az edzésmunkámat. Nagyon jólesik, hogy ilyen szeretettel fogadtak.

– Milyen célokért küzd a Jadran Splittel a hazai és a nemzetközi porondon?
– Elsőként a horvát Szuperkupára össz­pontosítunk, amelyet három bajnoki és egy Bajnokok Ligája-forduló után játszunk a Jug Dubrovnik ellen. Tavaly nem sikerült elhódítania a serleget a Jadrannak, az idén viszont arra készülünk, hogy kupagyőzelemmel kezdjük az idényt, ami a folytatásra is nagy lökést adhat. A sorozatok és a mérkőzések között sem teszek különbséget, mert mégiscsak új helyre kerültem, vagyis minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne. Az edzéseken is nagyon pörgünk, élesben is erre készülünk, érzem a tüzet a csapatban. Aki ismer, tudja, hogy kiabálós típus vagyok a vízben – akkor van baj, ha nem szólok egy szót sem…

–  Jól sejtem, hogy a tapasztalata és a képességei alapján vezérszerepet szánnak önnek?
– Remélem, hogy igen, valamelyest érzékeltetik is, de ettől még ugyanolyan játékos vagyok, mint a többiek. Mindannyian végezzük a dolgunkat, és ha egy irányba húzunk, biztosan meglesz az eredménye a befektetett munkának. Természetesen a győzelem a legfontosabb, ha csapatként jól játszunk, az én szerepem már kevésbé lényeges.