Vízilabda: Märcz Tamás kijelölte keretét az Ek-döntőre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.26. 11:55
null
Märcz Tamás és csapata a románok elleni februári mérkőzésen (Fotó: Koncz György)
Kijelölte keretét az Európa-kupa jövő heti nyolcas döntőjére Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A szakember a magyar szövetség honlapjának elmondta: a keret összeállításába ezúttal „alaposan beleszólt az orvosi látlelet”.

„Német Toni játékát nem akartuk kockáztatni, készen van ugyan maszk, amiben edzhet, ám az egészsége érdekében itthon marad” – mondta Märcz, aki elárulta, hogy három centert szeretett volna elvinni a rijekai tornára.

A szövetségi kapitány hozzátette: Erdélyi Balázs azért hiányzik a listáról, mert a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eltört az ujja. Így – mivel egy korábban megjelölt húszas listáról kellett megneveznie a tizenötös, utazó keretet – nem volt túlzottan nagy a mozgástere.

„Ebben a helyzetben szívesen elvittem volna egy-két játékost, ám ezt most nem tehetem meg” – nyilatkozta Märcz.

A válogatott keret jövő kedden találkozik, és két edzés után szerdán busszal utazik Rijekába, ahol csütörtökön Görögország ellen kezdi meg szereplését.

A csoportban még Olaszországgal (jövő péntek) és Spanyolországgal (jövő szombat) találkozik a magyar együttes, vasárnap pedig a helyosztókra kerül sor. A másik négyesben Franciaország, Montenegró, Horvátország és Szerbia szerepel.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Legfrissebb hírek

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
2025.07.29. 09:48

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Belépne a kapun a férfiválogatott a Spanyolország elleni vb-döntőn

Vizes vb 2025
2025.07.24. 06:45

Angyal Dániel ünneplése a nemzetközi szövetség figyelmét is felkeltette – videó

Vizes vb 2025
2025.07.23. 19:37

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

A gyors játékára építhet férfiválogatottunk az elődöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.22. 06:45
Ezek is érdekelhetik