Öt ok, amiért a Ferencváros most jobb, mint februárban; Hornyák Zsolt: Nem vagyok ideges

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.09.23. 23:54

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

A csütörtöki Európa-liga-rajt előtt van miben bíznia az FTC-nek. Borsos László öt pontba gyűjtötte azokat a különbségeket, amelyek miatt most előrébb tart a magyar bajnokcsapat, mint amikor az év elején a mostani ellenféllel, a cseh Viktoria Plzennel játszott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért. Címlapsztori két oldalon.

Hornyák Zsolt szerint az apró részletekkel van baj. A négy meccs óta nyeretlen Puskás Akadémia vezetőedzője szerint kétévente menetrendszerűen érkezik a hullámvölgy – és ez az. Ugyanakkor nem lát rendszerhibát, inkább a nagyban átalakuló keretben véli felfedezni a gyengébb szereplés okait. Bodnár Zalán interjúja.

Ousmane Dembélé nagyon mélyről nagyon magasra jutott. A Paris Saint-Germain friss aranylabdásának pályaívét Gyenge Balázs rajzolta meg, de természetesen szó esik az eredménnyel elégedetlen barcelonaiakról is…

Szabó Szebasztián Hódmezővásárhelyen, új edzővel készül a versenyekre. Európa-bajnok úszónk megy a maga feje után, és bízik benne, hogy jó döntés volt Máté Hunor szakmai segítségét választani. Kovács Erika interjúja.

Fantasztikus atlétikai vb-t rendezett Tokió. A Nemzeti Sport helyszíni tudósítója, Szendrei Zoltán a japán fővárosban összegyűjtötte a mögöttünk lévő másfél hét legemlékezetesebb pillanatait egy oldalon.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Még 1000 nap Los Angelesig; Teófilo Cubillas-exkluzív

E-újság
2025.10.17. 23:40

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik