Vizes-vb: ötméteresekkel estek ki az olasz női pólósok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 23:08
A Barcelonában zajló vizes-világbajnokságon az olasz női vízilabda-válogatott ötméterespárbajban kapott ki Görögországtól a nyolcaddöntőben, így előbbiek számára véget ért a torna, míg utóbbiak Ausztráliával találkoznak a negyeddöntőben. Amint arról korábban beszámoltunk: a nyolcaddöntőben Nagy-Britannia ellen magabiztos győzelmet arató magyar együttes a negyeddöntőben Hollandiával találkozik.

A kezdés az olaszoké volt, ám a második negyed közepén a görögök sorozatban három gólt lőttek, és megléptek. Olaszország viszont nem szakadt le túlságosan, folyamatosan kapaszkodott, így abszolút nyílt volt a csata. A negyedik negyed végén három olasz találat után már a görögöknek kellett hosszabbításra menteniük a meccset. Miután ezt megtették, jöhetett a túlóra, majd az ötméterespárbaj, amelyben jobbnak bizonyultak.

VIZES-VB
NŐI VÍZILABDATORNA, NYOLCADDÖNTŐ
Olaszország–Görögország 12
13 ötméteresekkel (22, 23, 12, 42, 10, 0–1, 23)
KORÁBBAN
MAGYARORSZÁG–NAGY-BRITANNIA 14–5 (4–2, 4–2, 2–0, 4–1)
Kanada–Kazahsztán 14–8 (4–2, 5–1, 3–3, 2–2)
Amerikai Egyesült Államok–Brazília 14–3 (3–0, 7–1, 2–2, 2–0)
Hollandia–Kína 11–10 (2–2, 4–2, 2–3, 3–3)
Spanyolország–Új-Zéland 18–6 (5–1, 4–2, 3–2, 6–1)
Oroszország–Dél-afrikai Köztársaság 22–3 (5–0, 7–2, 6–1, 4–0)
Ausztrália–Üzbegisztán 25–2 (6–0, 5–1, 5–1, 9–0)

NEGYEDDÖNTŐ (július 29.)
a. Oroszország–Kanada
b. Ausztrália–Görögország
c. Spanyolország–Egyesült Államok
d. Hollandia–Magyarország

ELŐDÖNTŐ (július 31.)
a. győztese–b. győztese
c. győztese–d. győztese

 

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
2025.09.09. 10:43

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Vályi Vanda: Nagyon pozitív a hátunk mögött hagyott félév összképe

Vízilabda
2025.08.08. 12:42

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05
Ezek is érdekelhetik