Gerendást fűzik a horvátok

Vágólapra másolva!
2004.10.08. 21:42
Címkék
A horvát férfi vízilabda-válogatott mindössze a tizedik helyen végzett az athéni olimpián, ezek után nem csoda, hogy Zoran Roje szövetségi kapitányra nem számítanak a jövőben.
Ellenben megkörnyékezték a horvát szövetség vezetői Gerendás Györgyöt, akit négy esztendeje is hívtak, sőt a Mladost Zagreb is rendszeresen csábította az elmúlt években."A legnagyobb meghökkenésemre azzal az ajánlattal kerestek meg a hét elején, hogy négy évre legyek a horvát válogatott szakvezetője - mondta Gerendás György. - Azért is hatott váratlanul a felkérés, mert már beindult az idény. Tény, tradicionálisan a világ egyik legjobbjáról van szó, függetlenül attól, hogy az olimpián és a tavalyi vébén hogy szerepelt - ne felejtsük, a horvátok legyőztek minket a szlovéniai Eb elődöntőjében -, ám egyelőre nem foglalkozom a felkéréssel, hanem a Magyar Kupára koncentrálok. A jövő hét elején újra felhívnak, és tárgyalni fogunk."Gerendás György nem kívánt belemenni, a "Mi lenne, ha…?" kezdetű kérdés megválaszolásába, annyit azonban elárult, hogy tudomása szerint rajta kívül az amerikaiak kapitánya, Ratko Rudic neve van a kalapban.
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
6 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
30 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
34 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik