Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Vágólapra másolva!
2025.07.28. 17:01
null
Ádám Martin visszatérhet (Fotó: paksifc.hu)
Felépült térdsérüléséből Ádám Martin, a Magyar Kupa-címvédő Paksi FC válogatott labdarúgója.

A tolnai klub honlapjának hétfői beszámolója felidézi, hogy a tavaszi szezonban a középcsatár kilenc alkalommal lépett pályára az élvonalban, háromszor a MOL Magyar Kupában. Legutóbb május közepén, a Ferencváros elleni győztes kupadöntőben szerepelt, 29 percet töltött a pályán, és értékesített egy büntetőt a végjátékban.

„Már a tavalyi idényben is voltak gondjaim a térdemmel, és most is jelentkeztek problémák, begyulladt, ami hátráltatott egy ideig. Szerencsére mostanra teljesen panaszmentes vagyok, és múlt hét szerdától már ismét a csapattal edzem” – nyilatkozta Ádám Martin.

Hozzátette, eddig elkerülték a komolyabb sérülések, ez volt az első olyan félszezonja, amikor hosszabb időt kellett kihagynia.

„Most már nagyon várom, hogy visszatérhessek a pályára. A sérülésem már a múlté, készen állok” – fogalmazott a 30 éves, 28-szoros válogatott támadó.

 

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Gundel-Takács parádézott a ráadásban, nem kapott ki Pakson a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
11 órája

Sziporkázott az ETO, hetet számolt az MTK-ra!

Labdarúgó NB I
13 órája

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
14 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
15 órája

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
16 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik