Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 18:22
null
Wiebes (fehérben) átvette Vostól a zöld trikót, aki visszavette a sárgát (Fotó: Getty Images)
Sík szakasszal folytatódott hétfőn a női Tour de France, és az etap vége előtt 3.6 kilométerrel nagy bukás történt, földre került az egyik legnagyobb esélyes, Demi Vollering is. A hajrát tökéletesen menedzselte az SD Worx, Lorena Wiebes már a célvonal előtt ünnepelhetett.

A leghosszabb szakasz várt hétfőn a női Tour de France mezőnyére, Vas Blankáéknak 163.5 kilométert kellett megtenni La Gacilly és Angers között, sík terepen. Nem állt rajthoz a Giro d’Italia idei győztese, Elisa Longo Borghini, az UAE kerékpárosa gyomorfertőzést kapott, így két etap után befejezte a körversenyt. A nap szökése négyfős lett, a négyes még a tíz kilométeres kapun áthaladva is negyven másodperces előnnyel rendelkezett, miközben a mezőnyben ezúttal is rengeteget dolgozott az SD Worx magyar bajnoka.

A szökevények közül a kanadai Alison Jackson és a spanyol Sara Martín támadgatták egymást, majd megkontrázta őket a chilei Catalina Anais Soto, míg a francia Clémence Latimier elfáradt, őt beérte a főmezőny. Öt kilométerrel a vége előtt megpihent Vas, addig tartott az ő feladata, készülhettek a sprinterek és felvezetőembereik. Egy jobbos kanyarban nagy bukás történt, Elisa Balsamo és az összetett egyik fő esélyese, Demi Vollering is a földre került. Ketté szakadt a mezőny, húszan maradtak elöl a hajrára, míg a hátul ragadtak az öt kilométeres szabály miatt nem kaptak külön időt.

Noemi Rüegg kifejezetten korán nyitotta meg a sprintet, ki is fáradt, következett az SD Worx nagyszerű csapatmunkája: Lotte Kopecky előkészített Lorena Wiebesnek, hiába jött mögötte Marianne Vos, a kétszeres Európa-bajnok sprinter előnye kitartott a végéig. A Visma hollandja sárga trikóval „vigasztalódhat”. Vollering visszaült a kerékpárjára begurult, de nagy kérdés, hogy tudja-e folytatni.

Kedden a Saumur és Poitiers közötti, szintén sík szakasz következik.

TOUR DE FRANCE, NŐK
3. SZAKASZ (La Gacilly–Angers, 163.5 km): 1. Lorena Wiebes (holland, SD Worx) 3:41:47 óra, 2. Marianne Vos (holland, Visma) azonos idővel, 3. Ally Wollaston (új-zélandi, FDJ-Suez) a. i., …111. Vas Blanka (SD Worx) a. i. Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Vos 8:19:06 óra, 2. Kim Le Court (mauritiusi, AG Insurance) 6 másodperc hátrány, 3. Pauline Ferrand-Prévot (francia, Visma) 12 mp h., …49. Vas 6:36 p h.

 

Legfrissebb hírek

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
19 órája

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Elképesztő száguldás: új világcsúcs két keréken 200 méteren!

Kerékpár
2025.08.15. 10:03

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Tadej Pogacar már a visszavonuláson gondolkodik

Kerékpár
2025.08.11. 07:26

Brandon McNulty a sárga trikós, Valter Attila a 23. lett a Lengyel körön

Kerékpár
2025.08.10. 17:46

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40
Ezek is érdekelhetik