Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 18:50
null
Csatári Gergőtől (középen) elköszönt a Diósgyőr (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hétfőn bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Csatári Gergővel.

Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK és Csatári Gergő, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia egykori növendéke – közölte honlapján az élvonalbeli klub.

A 22 éves középpályás 2016 óta volt a Diósgyőr játékosa, az első csapatban három alkalommal kapott lehetőséget – két Magyar Kupa-találkozón és egy NB II-es mérkőzésen. A korábbi U19-es válogatott játékos az előző három idényben Kazincbarcikán szerepelt, ahol összesen 81 tétmeccsen jutott szóhoz, négy gólt szerzett, és nyolc asszisztot adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Kecskés Ákos (AEL Limassol – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd), Mucsányi Márk (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Ante Roguljic (horvát, Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolható), Ivan Saponjics (szerb, Videoton FC Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Derényi Nándor (Putnok FC), Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: 
Távozók: Benkő Péter (szlovák-magyar, Dorog), Csatári Gergő (kazincbarcikai kölcsön után ?), Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, szabadon igazolható), Braniszlav Danilovics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Bright Edomwonyi (nigériai, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Fekete Vince (putnoki kölcsön után Debreceni EAC), Ferencsik Bálint (békéscsabai kölcsön után Kolorcity Kazincbarcika), Kállai Kevin (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kállai Zalán (szabadon igazolható), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Torpedo Zsodino – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Artem Odincov (ukrán, FC Andijon – Üzbegisztán, szabadon igazolhatóként), Szalai Bence (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Kristóf Márk (Békéscsaba), Lajcsik Vencel (Budafoki MTE), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd – ismét kölcsönbe), Christ Tiéhi (elefántcsontparti-francia, Baník Ostrava – Csehország). Kooperációs kölcsön keretében (Mezőkövesd Zsóry): Dojcsák Bence, Bohdan Furdeckij, Nazar Kovalenko, Sáreczki Szabolcs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva  – Oroszország, jelenleg szabadon igazolható), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC, onnan Zalaegerszegi TE FC, kölcsönbe), Varga Zétény (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
19 órája

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
21 órája

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
22 órája

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 12:25

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27
Ezek is érdekelhetik