Pályázat a vb-selejtezőre

Vágólapra másolva!
2004.10.07. 22:34
Címkék
A Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége több fontos döntést hozott csütörtöki ülésén.
Így például hozzájárult az óriási kapustehetségnek tartott, a korosztályos válogatottakat megjáró Nagy Viktor játékengedélyének kiadásához. Az anyaklub BVSC és a fogadó Vasas kötélhúzása régóta tartott már, miután a Szőnyi útiak által kért összeget a piros-kékek nem akarták kifizetni, mondván: a BVSC nem teljesítette maradéktalanul a Nagy Viktorral kötött szerződésben foglaltak. Az átigazolási bizottság korábban már átigazolta a Vasashoz, ám a BVSC fellebbezett, az elnökség döntése pedig - legalábbis egyelőre - lezárta az ügyet.Jó hír a női juniorválogatottért aggódóknak: a szövetség 3.5 millió forinttal járul hozzá a januári, ausztráliai vb-n való szerepléshez, a maradék költséget pedig egy szponzor fizeti ki. Szintén örömteli, hogy az MVLSZ jelentkezik a felnőtt női vb-selejtező március 9. és 12. között esedékes európai tornájának megrendezésére, amelynek helyszíne Budapest és Eger lehet. Mindkét felnőttválogatottunk részt vesz a jövő évi Világligában, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Martin György elnök elmondta, hogy több szövetséggel egyetemben azt szeretnék, hogy a büntetőt ne öt, hanem négy méterről végezzék el, és legyen végre egységes, hány játékost lehet nevezni egy-egy mérkőzésre. A szabály 14-ről ír, de az idén nyáron sok esetben delegátusfüggő volt, mennyit engedtek nevezni. A másik cél, hogy az elődöntő mérkőzései és a döntő ne négyszer kilenc, hanem négyszer hét percig tartson, mert a finálé után nem sokkal már a világbajnokság következik, amelyen a hagyományos szabályok érvényesek.Az elnökség döntött az európai nemzetközi játékvezetők személyéről, eszerint Fekete Balázs, Juhász György, Kiszelly Gábor, Kun György, Madarasi Attila, Marjay Zsolt, Martinovics Attila, Németh Attila, Székely Balázs és Vajda József bíráskodhat a LEN-eseményeken.
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
3 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
27 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
32 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik