Vizes vb: Rasovszky verseny közben feladta a 10 kilométert

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 13:11
null
Rasovszky Kristófot az orvosi szobába kísérték (Fotó: Árvai Károly)
A budapesti vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyének férfi 10 kilométeres számában fél távnál kiállt a táv olimpiai ezüstérmese, Rasovszky Kristóf.

 

Rasovszky négy kilométerig jól haladt a mezőnnyel, a top tízben helyezkedett, aztán egyre hátrébb csúszott, a fél távhoz közeledve 17. volt, majd nem sokkal utána úgy döntött, feladja a versenyt. Kevéssel később az M4 Sport arról tájékoztatta a nézőket, hogy Rasovszky az orvosi szobába ment.

Nem sokkal az eset után Szokolai László, Rasovszky Kristóf edzője így nyilatkozott az M4 Sportnak: „Egyelőre nem tudjuk, mi történt, a doktornővel és Kristóffal is beszélnem kell – amennyiben beszédképes. Nem volt még ilyen, tíz kilométeren eddig még nem adtunk fel versenyt.”

Gellért Gábor szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy Rasovszky Kristófot a küzdelem hevében megrúgták, ennek következtében nehezen kapott levegőt, ezért nem tudta folytatni a viadalt.

A versenyt az olasz Gregorio Paltrinieri nyerte meg. Betlehem Dávid az ötödik helyen végzett.

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS (Lupa-tó)
Férfi 10 km – Rasovszky Kristóf feladta.

Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
10 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
14 perce

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
5 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
14 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
20 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
23 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
23 órája
Ezek is érdekelhetik