Ekler Luca: Igazi türelemjáték volt ez a szezon

– Könnyű volt motivációt találnia a második paralimpiai címének megnyerése után 2025-re?
– Nem volt az, mert Párizs után mentálisan eléggé elfáradtam. Évekig készültünk a paralimpiára, aztán amikor vége lett az eseménynek, hirtelen légüres térben találtam magam. A mindennapokhoz is nehéz volt megtalálni a motivációt, nehéz volt az óráimat megtartani a TF-en és edzésekre járni. A játékok után elmentem nyaralni, csak két és fél hét múltán sikerült visszatalálnom önmagamhoz, akkor mondtam azt, hogy készen állok a folytatásra – mondta a kétszeres paralimpiai és immár hétszeres világbajnok Ekler Luca a Nemzeti Sportnak.

– Hogyan sikerült a felkészülése, változtattak valamit edzőjével, Szalma Lászlóval az elmúlt évekhez képest?
– Az alapokon nem kellett változtatnunk, de szükség volt némi változatosságra a tréningek menetében. Bogdán András csatlakozott erőnléti edzőként Szalma László mellé, az edzésterveket továbbra is Laci írta. Fedett pályán, versenyen még nem ugrottam távolt, de 60 gáton és 200 méteren rajthoz álltam, ezekben mindent kihoztam magamból. Aztán szabadtéren sokáig úgy éreztem, hogy valami nem állt össze az ugrások közben, ami frusztrált, mert a futások közben jó formában éreztem magam. Igazi türelemjáték volt ez az év, a csúcsforma a világbajnokságra teljesedett ki.

– Mitől lett ez a világbajnokság ennyire különleges önnek?
– Nagyon izgatottan utaztam el Újdelhibe, ennek több oka is volt. Legutóbb a vb előtt két hónappal versenyeztem, még az ob-n a Nemzeti Atlétikai Központban, emellett egyre nagyobb a versengés a legtöbb kategóriában, így az enyémben is. Sűrűsödik a mezőny, voltak új szereplők, akiktől nem tudtam, mire számíthatok. Az egyik kolumbiai a fiatal kora ellenére is jól szerepelt, a dél-amerikaiaknak amúgy a futás az erősségük, ám szerettem volna kétszázon is érmet szerezni, ami meg is lett. A legfontosabb mégis a távolugrás volt, úgy álltam hozzá, hogy az az enyém, nem veheti el tőlem senki! Három év után tudtam ismét ilyen nagyot ugrani, az 591 centiméter óriási boldogságot, egyben megkönnyebbülést jelentett nekem. Örülök, hogy már a negyedik vb-címemet tudtam megnyerni, hihetetlen, mekkora fordulatot vett az életem néhány év alatt!

– Mennyit tapasztalt meg az indiaiak szerényebb életkörülményeiből?
– Nekem is voltak előítéleteim az alapján, amit a televízióban és az interneten láttam, ez nem feltétlenül volt pozitív, de mindenki segítőkész és kedves volt velem. Viszont a szervezés kiválóságával nagy kontrasztban állt az utca képe és világa. Elképesztő volt látni, hogyan élnek a családok, sokkoló volt a nyomort, a köztisztaság hiányát megtapasztalni Újdelhiben.

– Ez visszatérő kérdés, de fontosnak tartom bizonyos időközönként feltenni: hogy érzi, van előrelépés és fejlődés abban, ahogyan a magyar társadalom viszonyul a hátrányos helyzetű tagjaihoz?
– A különböző intézmények, vezetői rétegek egyre nyitottabbak irányunkban, egyre nagyobb hangsúly kerül arra, hogy minket is a társadalom teljes értékű tagjaiként kezeljenek. Általában az emberek attól félnek, amit nem ismernek, ezért a nulladik lépés, hogy mi, érintettek beszéljünk a helyzetünkről. Így tudnak megismerni minket, a problémáinkat, a fogyatékosságunk milyenségét és miértjeit – ebben látom a pozitív változást. Ahhoz, hogy ez a változás folyamatos maradjon, a fizikai mellett a mentális akadálymentesítésen keresztül vezet az út.

– Többen képesek parasportolóként megélni Magyarországon, mint mondjuk hat-hét évvel ezelőtt, amikor ön is bekerült ebbe a világba?
– Egyelőre csak a legjobbaknak van lehetőségük a sportból megélni. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennek az egy százaléknak a tagja vagyok. Ennek ellenére dolgozom mellette, a TF-en inkluzív sportoktató szakirányú továbbképzés szakfelelőseként tevékenykedem, vagyis ebből a  szempontból kissé túlvállalom magam. Még mindig nem vagyunk ugyanúgy támogatva, mint az épek, de az elmúlt években ebben is pozitív folyamat indult el.

– Milyen céljai vannak még a pályán? Meddig tervezi a karrierjét?
– Szeretném áttörni azt az álomhatárt, amit a hat méter jelent, a következő nagy célom a Los Angeles-i paralimpia lesz. Az elkövetkező években a sport előrébb fog kerülni, a munka pedig kicsit visszább szorul, meg akarom találni a teljesítményem maximumát távolban és futásban is. A közeljövőben szeretnénk a párommal gyereket vállalni, felemelő lenne, ha ő is látna még nagy világeseményen versenyezni.