Vizes vb: Kozma Dominik újabb szenzációs nyilatkozatán mosolyog az ország

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.29. 12:43
A Kozma Dominik, Németh Nándor, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összetételű magyar csapat a negyedik legjobb idővel bejutott a szombat esti döntőbe a 4x100-as mix gyorsváltók versenyében. Az előfutam után a világcsúcsrészidőn belül repesztő Kozma újabb emlékezetes nyilatkozatot adott az M4 Sportnak.

„Az utolsó tizenöt méter nagyon nehéz volt. Csodálatos, hogy bejutottunk a döntőbe” – mondta boldogan Németh Nándor, majd Verrasztó Evelyn következett: „Nem vagyunk sprinterek, de szeretünk száz gyorsot úszni. Személy szerint vártam, hogy Domával úszhassak, mert három hónapja együtt edzünk. Amikor nem akartam gyorson úszni, akkor mindig leszidott, úgyhogy gondoltam, hogy jól fog menni, ha ő áll ott a parton.”„Az utolsó tizenöt méter nagyon nehéz volt. Csodálatos, hogy bejutottunk a döntőbe” – mondta boldogan Németh Nándor, majd Verrasztó Evelyn következett: „Nem vagyunk sprinterek, de szeretünk száz gyorsot úszni. Személy szerint vártam, hogy Domával úszhassak, mert három hónapja együtt edzünk. Amikor nem akartam gyorson úszni, akkor mindig leszidott, úgyhogy gondoltam, hogy jól fog menni, ha ő áll ott a parton.”

Az M4 Sport riportere, Tóth Bálint harmadikként Jakabos Zsuzsannát kérdezte. „Azért ússzuk mi a gyorsváltót, mert mi vagyunk a magyar csapatban a leggyorsabbak. Nagyon igyekszünk majd, de nem a profilom a száz gyors, amellett, hogy imádom, mert a legjobb szám a világon. Mindent megteszünk a döntőben.”

Negyedikként szóhoz jutott a váltó első tagja, Kozma Dominik is, aki 54 századdal világcsúcsrészidőn belül, 48.25 másodperc alatt úszta le az első 100 métert. „Nem merek sokat értékelni, mert a nők mellett hozzá van szokva az ember, hogy nem mondja ki, amit gondol” – mondta mosolyogva Kozma.

A vegyes csapatok 4x100-as gyorsváltójának döntőjére a nap utolsó versenyszámaként 19.17-től kerül sor.

A MIX GYORSVÁLTÓ TAGJAINAK NYILATKOZATÁT IDE, MÍG AZ ELŐFUTAMOT – BENNE KOZMA FANTASZTIKUS SZÁZ MÉTERÉVEL – IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

A DÉLUTÁNI PROGRAM
Elődöntők, döntők
(Tv: M4 Sport, Eurosport2)
17.32:
női 50 m pillangó, döntő
17.39:
férfi 50 m gyors, döntő
17.47:
női 200 m hát, döntő (Hosszú Katinka)
17.58:
női 50 m mell, elődöntő
18.13:
férfi 100 m pillangó, döntő (Cseh László, Milák Kristóf)
18.28:
női 50 m gyors, elődöntő
18.45:
férfi 50 m hát, elődöntő (Bohus Richárd)
19.10:
női 800 m gyors, döntő (Kapás Boglárka)
19.17:
vegyes csapatok 4x100 m-es gyorsváltója, döntő (Magyarország)

Legfrissebb hírek

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
3 órája

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
6 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
10 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
15 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
22 órája

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
Tegnap, 15:33

Cseh Sándor: Más jellegű kihívások várnak ránk, mint Csengtuban

Vizes vb 2025
Tegnap, 9:54

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
Tegnap, 9:02
Ezek is érdekelhetik