Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.10. 07:46
null
Rövid ideig tartott a Simonis-éra Wolfsburgban (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfL Wolfsburg saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy már nem Paul Simonis a vezetőedző.

Hamar véget ért Paul Simonis wolfsburgi kalandja, a Bundesliga-klub ugyanis bejelentette, hogy meneszti a holland szakembert.

Peter Christiansen sportigazgató szerint Simonis komoly szakértelemmel és elkötelezettséggel dolgozott, ám az eredmények várakozáson aluliak voltak, ezért döntöttek az elválás mellett.

A 40 éves Simonis irányításával a Wolfsburg az utolsó hét bajnokijából hatot elbukott, és már csak egy ponttal előzi meg az osztályozós helyen álló St. Paulit.

Simonis nagy reményekkel érkezett nyáron Wolfsburgba, miután az előző idényben Holland Kupa-győzelemig vezette a Go Ahead csapatát. 

A távozó szakembert ideiglenesen Daniel Bauer, az U19-es csapat edzője pótolja, aki az előző idényben is beugrott rövid időre Ralph Hasenhüttl menesztése után.

A csapatnak magyar játékosa is van Dárdai Bence személyében, ám ő alig kapott lehetőséget Simonisnál. A bajnokságban egy meccsen 34, a Német Kupában két meccsen 21 perc lehetőséget kapott.

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
12 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44
Ezek is érdekelhetik