Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

A Liverpool játékosai érthetően igencsak alacsony osztályzatokat kaptak a portáltól a meccset követően: Ibrahima Konaté például csak 3-ast érdemelt ki, Alexis Mac Allister, Mohamed Szalah és Hugo Ekitiké 4-est, de a többiek sem kaptak magasabb értékelést 5-ösnél.
A mezőnyjátékosok közül a kivételt jelentette Szoboszlai Dominik, aki 6-os osztályzatban részesült: „Még a Liverpool eddigi idényének a legjobb játékosa sem tehetett semmit a csapat pocsék teljesítményének a megekadályozása érdekében. De még így is a legjobbak között volt, és Gianluigi Donnarummát egy védésre is kényszerítette, ami a Liverpool egyetlen kaput eltaláló lövése volt” – írták mellé megjegyzésként.
Szoboszlai mellett még 6-os osztályzatot érdemelt ki a grúz kapus, Giorgi Mamardasvili, valamint a Mac Allistert váltó Curtis Jones is, míg a Liverpool másik magyar játékosa, a szintén csereként pályára lépő Kerkez Milos teljesítményét 5-össel jutalmazták. „Kicsit gyorsabb volt, de szinte észrevehetetlennek bizonyult” – állapították meg Kerkez teljesítményéről.
A Sky Sports meccs utáni értékelése is egybecsengett a This is Anfield megállapításaival: Szoboszlai náluk 7-es osztályzatot kapott, akárcsak Mamardasvili kapus, és ezzel ők ketten bizonyultak a csapat legjobb játékosainak. A 7-es osztályzat egyébként annak fényében kiemelkedőnek jó teljesítménynek számít, hogy a Liverpool alapvetően sima vereséget szenvedett a City vendégeként, és a győztes csapatból is mindenki 7-est kapott, kivéve a kiemelkedően nagyot játszó Jérémy Dokut, akit egyedül 9-essel honoráltak.
Kerkez egyébként 6-ost kapott a Sky Sportsnál, akárcsak a többiek, kivéve Konatét, aki 5-öst érdemelt ki gyenge teljesítménye miatt.
ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ
Manchester City–Liverpool FC 3–0 (2–0)
Manchester, Etihad Stadion. Vezette: Kavanagh
Manchester City: Donnarumma – M. Nunes, R. Dias, Gvardiol, O'Reilly – N. González – Foden, Cherki (Savinho, 53.), B. Silva, Doku (Marmus, 74.) – Haaland. Vezetőedző: Pep Guardiola
Liverpool: Mamardasvili – Bradley (J. Gomez, 83.), I. Konaté, Van Dijk, Robertson (Kerkez, 56.) – Szoboszlai, Gravenberch, A. Mac Allister (C. Jones, 74.) – Wirtz (Chiesa, 83.), Ekitiké (Gakpo, 56.), Szalah. Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: Haaland (29.), N. González (45+4.), Doku (63.)

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt








