Tollaslabda: nyolc magyar indulóval szerdán kezdődik az U15-ös Eb

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 08:59
null
Szerdától szombatig Lengyelországban gyűlnek össze a kontinens legjobb U15-ös tollaslabdázói; az Európa-bajnokságon nyolc magyar fiatal indul.

Kétévente rendezik meg az U15-ösök tollaslabda Európa-bajnokságát, idén pedig újra eljött a pillanat, hogy a legfiatalabb nemzetközi versenykorosztály ütőt ragadjon a kontinensviadalán.

A 2022-es kiíráson hét magyar fiatal lépett pályára, közülük Dorozsmai Hédi szállította a legjobb eredményt, aki leány egyesben a negyeddöntőig masírozott, három meccset nyerve. A szerdán kezdődő Eb-n résztvevő válogatottat nyolc játékos alkotja,

minden kategóriában szurkolhatunk majd magyar indulónak.

Egyesben négyen méretik meg magukat, a kategóriában áprilisban U15-ös országos bajnoki címet szerző Liang Elza mellett Sándor Elza is ott lesz, illetve Liang Olivérnek és Tóth Gábornak is szurkolhatunk majd. Az egyesben szintén ob-aranyérmes Pataki Alex a párosok között szerepel majd, Liang Olivérrel és Sándor Elzával is pályára áll, de ezeken kívül is lesznek még magyar duók a mezőnyben. A leány párosoknál Lujber Hédi és Susányi Vera bizonyíthat, előbbi pedig Czira Márkkal vegyesben is szerencsét próbálhat.

Minden magyar induló a legjobb 64 között kezdi meg a szerepléstaz eseményre összesen 253 játékos nevezett.

A sorsolás már elkészült, az eredményeket ezen a linken lehet követni.

Az U15-ös tollaslabda Európa-bajnokságon (szeptember 11-14., Lengyelország) induló magyar válogatott:

Fiúk:
Czira Márk, Liang Olivér, Pataki Alex, Tóth Gábor

Lányok:
Liang Eliza, Lujber Hédi, Sándor Elza, Susányi Vera

(Kiemelt képünk forrása: MTLSZ)

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
13 órája

Jégkorong: lerakta az alapokat az újjáalakuló U20-as válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: a görögök ellen is nyert az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.19. 21:16

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.19. 19:26

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28
Ezek is érdekelhetik